Gergényi nem kommentálja a személycserék hírét

Vágólapra másolva!
Két helyettesi posztot megszüntet a budapesti rendőrfőkapitány, egy posztra pedig új ember kerül, a nyugdíjba vonuló régi helyére. Gergényi Péter nem kívánta kommentálni a Magyar Hírlap értesülését.
Vágólapra másolva!

Három helyettesétől válik meg Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a bűnügyi helyettes, Jakab Géza nyugállományba vonul, Balla Béla bűnügyi igazgató pedig a rendőrség belső elhárításánál folytatja munkáját. Az új bűnügyi helyettes a XIV. kerületi kapitányság osztályvezetője, Tóth Gábor lesz, az igazgatói posztot pedig megszüntetik, a közbiztonsági igazgatói beosztással együtt. A jelenlegi közbiztonsági igazgató, Komáromi Endre visszakerül a közlekedésrendészet élére - írja a lap.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nem kommentálja azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint személycserék várhatóak a BRFK vezetésében. "A szervezeti módosítás és újítás több embert fog érinteni a BRFK állományán belül, de amíg erről parancs nem születik, addig felesleges személycserékről beszélni" - mondta Kozák László alezredes a BRFK szóvivője.

Az alezredes emlékeztetett: az országos főkapitány szerdán jelentette be, hogy Tóth Gábor ezredes lesz a BRFK bűnügyi főkapitány-helyettese október elsejétől. Gergényi Péter közölte az MTI-vel, Lapid Lajos ezredest, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesét megerősítette beosztásában, "lapértesüléseket pedig nem kommentál".