Ingyen internetet kapnak a képviselők

Vágólapra másolva!
Az ingyen laptop után ingyen internetet is kapnak az országgyűlési képviselők. A pályázaton nyertes négy cég szeptembertől 2006 szeptemberéig biztosítja a szélessávú internet-hozzáférést. A költségeket az Országgyűlés hivatala állja. A képviselők elvileg bárhová kérhetik a szolgáltatás bekötését. A többség az otthoni címét írta be, de volt, aki a vidéki irodájának címét adta meg.
Vágólapra másolva!

Az e-Parlament távmunka projekt keretében korábban már minden képviselő kapott az Országgyűlés (OGY) hivatalától egy-egy laptopot. Szeptembertől ehhez ingyen internet-hozzáférést is kapnak.

A tárgyalásos eljárás kiírásahttp://www.kozbeszerzes.hu/arhiv/0318/3039.html

Az Országgyűlés hivatala április végén írt ki tárgyalásos eljárást a szélessávú internetszolgáltatásról. Hat cég pályázott, kettőt kizártak, a másik négy céggel - az [origo]-t is kiadó Axelero Rt.-vel, az Elenderrel, a Vivendivel és az Eurowebbel - viszont a tárgyalások végén, júliusban szerződést kötött a hivatal. A kiírás szerint a négy cégnek ADSL- vagy kábelnet-szolgáltatást kell nyújtania három éven keresztül az ország egész területén az országgyűlési képviselőknek. A cégek között felosztották a területet aszerint, hogy mely városban, illetve Budapest esetében mely kerületben melyik cég ajánlotta a legkedvezőbb ajánlatot a szolgáltatás biztosítására.

Vannak ugyanakkor olyan területek is, ahol pillanatnyilag még nem elérhető sem az ADSL-, sem a kábelnet-szolgáltatás. Ez néhány vidéki képviselőt érint - mondta az [origo]-nak az Elender kormányzati üzletágának kereskedelmi igazgatója, Zámbó Árpád. Ezeken a területeken várhatóan a későbbiekben - más műszaki feltételekkel, csökkentett sávszélességgel - új eljárást ír ki az Országgyűlés hivatala.

A szolgáltatást 2003. szeptember 1-től 2006. szeptember 31-ig biztosítják a szerződés szerint a nyertes cégek. Az OGY hivatala kedvezményes árat alkudott ki a szolgáltatókkal, az árról azonban Zámbó nem nyilatkozott az [origo]-nak.

Mint Zámbó elmondta: a képviselőknek az OGY hivatala már elküldte azokat a leveleket, melyben kérik, adják meg a szolgáltatás elindításához szükséges adataikat az adott területen nyertes szolgáltatónak. A politikusok tetszőleges címet adhatnak meg: akár az otthoni, akár a vidéki képviselőknél a budapesti albérlet címét is beírhatják. Az Elenderhez érkezett olyan adatlap is, ahol a képviselő vidéki cégének irodáját adta meg. Leggyakrabban azonban otthonra kérik az internetet a képviselők. Néhány képviselő még vissza sem küldte az adatlapot, így a határidővel csúszhatnak a szolgáltatók.

A frakciók nem ellenőrzik, milyen címet jelölnek meg a képviselők. Halász János, a Fidesz frakció szóvivője az [origo]-nak például azt mondta: olyan címet kell beírni, ahol a képviselői munkát a legjobban el tudja látni a politikus. Szerinte ez vagy az otthoni cím, vagy a területi képviselői iroda lehet. Hozzátette: az adatok nyilvánosak a házvezetés számára, így ellenőrizhetők a címek.

Bakos Emil, az OGY gazdasági igazgatója az [origo] megkeresésére csupán annyit üzent, hogy az ügy még nincs lezárva, és addig nem nyilatkozik.

Kapcsándi Dóra