Der Standard: Gyógyíthatatlan a katolikus egyház

Vágólapra másolva!
Nemzetközi vihart kavart a pápa főtanácsadója által kiadott dokumentum, amely deviáns magatartásnak nevezi a melegek együttélését. A magyar katolikus egyház vezetői egyelőre nem nyilatkoznak, a külföldi lapok többsége pedig lesújtó kritikával illeti Vatikánt.
Vágólapra másolva!

A magyar katolikus egyház részéről egyelőre senki sem reagált a homoszexuális együttélést bíráló vatikáni nyilatkozatra. "Mindenki szabadságon van jelenleg" - hárították el az [origo] érdeklődését a püspökkari titkárságon. Az egyház honlapjára felrakták ugyan a vatikáni dokumentum summázatát, ám semmiféle kommentárt nem fűztek hozzá. A pápa fő teológiai tanácsadója, Joseph Ratzinger bíboros nevéhez fűzödő írásban természetellenesnek és károsnak nyilvánítják az egyneműek házasságát, amely legalizálva egy "deviáns magatartás" jóváhagyását jelenti. Az irat szerint a katolikus politikusoknak "erkölcsi kötelességük", hogy megakadályozzanak minden olyan törvénytervezetet, amely törvényes elismerést akar adni a homoszexuális élettársi kapcsolatoknak. A dokumentum kibocsátása napján az amerikai elnök is nyilatkozott az egyneműek házasságáról: a hívő George Bush is elutasította ezt.

A német püspöki kar üdvözölte a vatikáni dokumentumot, amelyben az egyház felemelte a szavát az azonos nemű élettársi kapcsolatok különböző formáinak jogi elismerése ellen. Karl Lehmann, a német püspökkari konferencia elnöke ugyanakkor közölte, hogy a homoszexuálisokat nem szabad hátrányosan megkülönböztetni, tisztelettel és tapintattal kell viseltetni irántuk. A házassághoz hasonló homoszexuális társkapcsolatok legalizálása azonban kárt okozna a közjónak - vélte a német katolikusok vezetője. A dpa jelentése szerint Lehmann úgy értelmezte a vatikáni dokumentumot, hogy "a homoszexuális emberek igazságtalan megkülönböztetése ellen ugyanúgy fel kell lépni, mint a homoszexuális kapcsolatok magán- vagy közszférában való általános jóváhagyása ellen".

Európában jelenleg már Belgiumban és Hollandiában ismerik el hivatalosan a melegek házasságát.