Nem induló szakoknál is megjelent a felvételi ponthatár

Vágólapra másolva!
Félrevezető az egyetemek szerint az, hogy olyan szakok mellett is megjelent felvételi ponthatár az újságokban, amelyre még jelentkező sem akadt. A hiba oka, hogy a nagy sietségben a számítógépes program körülbelül 800 ilyen szak mellé beírta a minimum ponthatárt. A felvételi iroda szerint csupán esztétikai hiba történt - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) adatai alapján az újságokban közzétett felvételi ponthatárok Félreértésre adhatnak okot - dr. Berta Árpád, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkari dékánja szerint. A Népszabadságnak nyilatkozó Berta kifogásolja, hogy sok olyan főiskolai és egyetemi szak, szakpár esetében is megjelent a sajtóban, hogy 72 ponttal felvettek diákokat, ahol nemhogy felvételit nem tartottak, jelentkező diák sem akadt.

Az idén a felvételizőknek legalább 72 pontot kellett elérniük ahhoz, hogy bekerülhessenek az egyetemekre, főiskolákra.

Berta Árpád szerint téves következtetésekhez vezethet, ha valaki azt látja az altajisztika-magyar, az angol-bolgár vagy a történelem-ukrán szakpároknál, hogy 72 ponttal be lehetett jutni az egyetemre, amikor a valóság az, hogy ezekre a képzési variációkra egyáltalán nem vettek fel diákokat. Rontja az intézmények tekintélyét, ha mindenki azt látja, hogy a meghirdetett szakpárok jelentős hányadára elég volt a minimumfeltételeket teljesíteni.

Az egyetem vezetői szerint olyan szakmai hiba történt, amelynek kiküszöböléséhez rendelkezésre állt a szükséges számítógépes program.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 40-50 olyan szak vagy szakpár nem indul jelentkezők hiányában, mégis megjelent a ponthatárokról tájékoztató táblázatban mellettük a 72 pont - mondta a lapnak Bakonyi László, az ELTE tanulmányi osztályának vezetője. Szerinte ez nem szerencsés, mert a diákok így azt gondolhatják, alacsony színvonalú lehet a képzés, ha a legalacsonyabb pontszámmal is be lehetett kerülni.

A Pécsi Tudományegyetemen is megjelent több szak mellett is 72 pont, ám ezekre a szakokra Vass Miklós oktatási rektor helyettes szerint fel is vettek hallgatókat. Szerinte az alacsony ponthatárokból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, vagy más szakokéval összehasonlítani. A felvételi tartalma ugyanis nagyban befolyásolja a pontszámokat.

Princzinger Péter, az OFI vezetője azt mondta: figyelmetlenség miatt a számítógépes program 800 nem induló szak mellé írta be automatikusan a minimális 72 pontot (összesen 6500 ponthatárt tett közzé az iroda). Szerinte az OFI elsődleges szempontja a felvételizők mielőbbi tájékoztatása volt, így a sietség miatt történhetett az "esztétikai" hiba, hiszen annak a szaknak a ponthatára iránt, amelyre senki sem jelentkezik, nem is érdeklődnek majd. Az OFI honlapján ennek ellenére már kijavították a hibát - írja a Népszabadság.