Elhunyt a Független Jogász Fórum egyik alapítója

Vágólapra másolva!
Elhunyt Bártfay Pál György ügyvéd, a Független Jogász Fórum (FJF) alapító tagja életének 57. évében, rövid ideig tartó súlyos betegség következtében.
Vágólapra másolva!

Bártfay Pál György 1988 őszén Kónya Imrével alapította meg a Független Jogász Fórumot, amelynek elnöke, választmányi tagja is volt. A 135 jogász által alapított fórum célja, hogy időről időre megvitassák a legfontosabb társadalmi-politikai problémákat.

Az FJF tagjaként Bártfay Pál György 1989 tavaszán moderátori szerepet vállalt az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, majd a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját képviselte a háromoldalú tárgyalások I/3-as munkabizottságában. Ebben az időben legfontosabb feladatának az ellenzék megszervezését tekintette, pártpolitikai szerepet csak egy ízben töltött be, 1990-91-ben, amikor a Magyar Liberális Párt alelnöke volt. Az Országos Ügyvédi Kamara tagja, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségi tagja volt.

Bártfay Pál Györgyöt 2003. július 3-án helyezik örök nyugalomra.