Vasúti baleset Tolna megyében

Vágólapra másolva!
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, aki személyautójával a sínekre hajtott pénteken délután Nagymányok és Máza települések között egy vasúti átkelőben, és egy tehervonattal ütközött.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a baleset feltehetően a gépkocsivezető figyelmetlenségéből történt, ugyanis a férfi a sorompó tilos jelzése ellenére próbált meg átkelni. A férfi egyedül utazott a gépkocsiban, a megrongálódott járműből tűzoltók segítségével szabadították ki, a vonaton nem sérült meg senki.