Elmarad a rendvédelmi dolgozók demonstrációja

Vágólapra másolva!
Még nem állapodtak meg véglegesen, de közel van a béremelésről szóló megegyezéshez a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége a kormány. A szervezet ezért elhalasztja azt a szombatra tervezett demonstrációt, amit arra az esetre helyeztek kilátásba, ha nem jön létre egyezség. A megállapodást várhatóan a jövő hét szerdai kormányülést követően írják alá.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem állapodott meg a kormánnyal a 80 ezer hivatásos állományú fegyveres és rendvédelmi dolgozót képviselő szakszervezet a hivatásos állomány béremeléséről. A szövetség ugyan május 30-áig adott határidőt a kérdés rendezésére, és ezt követően 31-ére demonstrációt helyeztek kilátásba. A demonstráció megtartásáról végül lemondtak.

A beígért megmozdulást azért halasztják el, mert közel jutottak a megállapodáshoz - mondta Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke. Erről az érdekvédelmi szervezet és a kormány nevében velük tárgyaló Csizmár Gábor államtitkár közösen számoltak be péntek délelőtt.

Az államtitkár elmondta, 90-95 százalékban kész van a megállapodás szövege, már csak a garanciális elemek és a megoldási módok tekintetében van szükség további egyeztetésre. Hozzátette, a megállapodás teljesen várhatóan a szerdai kormányülésre készül el, és akkor a kormány is véleményezi. A felek a félkész megállapodás tartalmáról egyéb részletet nem közöltek.

A büntetés-végrehajtásban dolgozók, a rendőrök, a tűzoltók, a honvédség, a nemzetbiztonsági dolgozók és a vámosok szakszervezeteit tömörítő FRDÉSZ eredetileg a szolgálati jogviszonyban álló összes alkalmazott rendfokozati szorzószámának 0,6-del való emelését követelte. A szervezet ugyanis csak így látta biztosítottnak, hogy nem szenvednek reálbércsökkenést 2003-ban, a köztisztviselői illetményalap befagyasztása miatt. Ez egységesen havi 9405 Ft nettó fizetésemelést jelentene.

Csizmár Gábor államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, a megállapodás azért húzódik, mert egy hosszabb távú rendezésben gondolkoznak, és azért is, mert a reálbércsökkenés mértékét nem lehet minden dolgozónál általánosan megállapítani. Ehhez bonyolult számításokra van szükség, amelyeket az érdekvédelmi szervezetekkel közösen végeznek. Ennek során figyelembe veszik egyebek mellett az infláció mértékét, és az adótörvények módosító hatását is. A reálbércsökkenés ugyanis nem egyformán jelentkezik a különböző adósávokba eső jövedelműeknél, a magasabb jövedelműeket inkább érinti. Mind az államtitkár, mind az FRDÉSZ elnöke ígéretet tett azonban arra, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek is biztosítanak kompenzációt.

Az érdekvédelmi szervezet már tavaly óta követeli a béremeléseket, mert attól tartanak, hogy a 2003-as bérfagyasztás miatt egyre kevesebbet fog érni a jövedelmük. Ennek egyik csúcspontja az áprilisi parlament előtti demonstráció volt, amikor több ezer, a megoldást sürgető levelet gyűjtöttek össze és adtak át a miniszterelnöknek. A kormány ezt követően kezdett tárgyalást a béremelésről.