Kártérítési alapot követelnek a 4-es metró vonalán lakók

Vágólapra másolva!
Nem szabad a kivitelezőkre hagyni a százéves Thököly úti bérházakban a metróépítéskor esetleg keletkező károsodások helyreállítását vagy a kártalanítást, ezért többmilliárdos kártérítési alapot kell létrehozni az építkezések megindítása előtt - közölte a Erzsébetvárosi Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete. A Népszabadság értesülése szerint ellenkező esetben az egyesület akár meg is vétózhatja a beruházást
Vágólapra másolva!

Kártérítési alap létrehozását követeli a 4-es metró építéséhez az Erzsébetvárosi Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete. A százévesnél idősebb Thököly úti házakért aggódó civil szervezet szomszédjogával élve megvétózza a beruházást, ha a Baross tértől a Bosnyák térig nem mélyfúrással, hanem felszíni bontással alakítják ki a nyomvonalat - értesült a Népszabadság. Ha ugyanis nem elég mélyen vezetik a metrót, a házak könnyen megrogyhatnak - állítják az egyesület vezetői.

A lap információi szerint ugyanakkor a Thököly útra a felszínhez közeli, úgynevezett kéregvezetésű nyomvonaltervek készültek. Az építő cég vezetője reméli, hogy 2005-ben a nyomvonal meghosszabbításáról döntenek, akkor pedig a fúrópajzsok elmennek a Dózsa György útig. Tehát nem lesz szükség az alagút kiásására. Ha mégsem fogadnák el a hosszabb vonalat, akkor nyitott kérdés, hogy ezen a szakaszon milyen módszert alkalmaznak, de az igazgató biztos abban, hogy sikerül megtalálni a mindenki számára megfelelő megoldást.

Elektromos vakond fúrja a metróalagutat/itthon/20030522elektromos.html

A civil szervezet képviselői szerint bármilyen technológiával épül is a 4-es metró, a nyomvonal mentén készülő állomásokra helyszínenként félmilliárd forintos kártérítési alapot kell létrehoznia a fővárosnak, és nem szabad a kivitelezőkre hagyni az épületekben keletkezett megrongálódás helyreállítását vagy a kártalanítást.