Pert nyert a Csernobil után elhunyt kamionos özvegye

Vágólapra másolva!
Elsőfokon pert nyert a Hungarocamionnal szemben annak a kamionosnak a családja, aki a csernobili atomerőmű balesete után a térségben járt, majd rövidesen súlyos beteg lett és meghalt. Összesen kétmillió forint kártérítést ítélt meg a bíróság az özvegy és a fiú javára, annak ellenére, hogy a sugárzás és a haláleset közti ok-okozati összefüggést nem ismerték el.
Vágólapra másolva!

Pert nyert a Hungarocamionnal szemben annak a kamionosnak az özvegye, aki a csernobili atomkatasztrófa után vesztette életét 1993-ban. Az ügyben a tíz éve elhunyt kamionos özvegye és fia indított pert a fuvarozó cég ellen. Azt kérték a Fővárosi Bíróságtól, hogy mondja ki: a kamionos amiatt halt meg, mert a fuvarozó cég korábban a sugárzásveszélyes övezetbe küldte őt. Emiatt pedig nem vagyoni kártérítés megítélését kérték a bíróságtól. A bírák ítéletükben egy-egymillió forint kártérítést ítéltek meg az özvegy és a fiú javára, annak ellenére, hogy a sugárzás és a haláleset közti ok-okozati összefüggést nem ismerték el.

A bíróság szerint az ügy már elévült, mivel a férfi tíz évvel ezelőtt halt meg. A családtagok azonban a súlyos betegségek együttesében elhunyt férfi vizsgálati eredményeit csak 2001-ben kapták kézhez. Ezek alapján pedig úgy vélik, hogy az elévülést ettől az időponttól kellene számítani. A bírák nem fogadták el ezt az érvelést, és a felperesek ezen kérését elutasították. Ugyanakkor helyt adtak a kártérítési igénynek, így az ítélet szerint a Hungarocamion 1-1 millió forint nem vagyoni jellegű kártérítést kell hogy fizessen az özvegynek és fiának. Indoklásképpen a családtagokat ért hatalmas lelki traumát jelölte meg a Fővárosi Bíróság. Az ítélet még nem jogerős.