Bankkártyás tagságit tervez az MSZP

Vágólapra másolva!
Csipkártyát vezetnek be az MSZP-ben a most használatos műanyag tagsági helyett. A kártyát a párttagok regisztráláskor és elektronikus aláíráshoz használhatják, de tervezik azt is, hogy segítségével egyes banki szolgáltatásokat is igénybe vehetnek majd. A tagságikat 2004-ben cserélik le. 
Vágólapra másolva!

Jövő év elején kezdődik és őszre be is fejeződik a szocialista párttagsági igazolványok teljes körű cseréje - írja hétfői számában a Világgazdaság. A tervek szerint a most használatos, még az 1990-es években kiadott kékszínű, névvel és regisztrációs számmal ellátott műanyag kártyákat csipkártya váltja majd. A kártyát regisztrálásra és elektronikus aláírásra lehet majd használni, de a lap információi szerint elképzelhető az is, hogy banki szolgáltatásokat is igénybe vehetnek segítségével a párt tagjai.

Az új kártya megkönnyíti majd a szocialista rendezvényeken a párttagok, a küldöttek és a meghívottak megkülönböztetése is. Emellett könnyebb lesz majd elkülöníteni egymástól a zárt ülések alkalmával azokat, akik részt vehetnek az ülésen és akik arra nem jogosultak.

Emellett folytatódik a szocialista párt központi adatbázisának rendezése is. Ez a munka még a 2002-es országgyűlési választások előtt kezdődött. A pártnak jelenleg közel 30 ezer regisztrált tagja van. A tagsággal rendelkezőknek egy kérdőívet kell kitölteniük, amelyből a párt informálódik tagjai végzettségéről, érdeklődési köréről, pártfunkcióiról. A megújult adatbázis frissítése a megyei pártszervezetek feladata lesz.