Szerdán döntenek az iraki szerepvállalásról

Vágólapra másolva!
Szerdán döntenek a parlamenti pártok képviselői az iraki magyar szerepvállalásról. A kormány elképzelései szerint nem békefenntartásra, hanem szállítási és biztosító feladatokra mennének a magyar katonák Irakba. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke közölte, hogy szerdán megegyezésre juthatnak a pártok az iraki szerepvállalásról.
Vágólapra másolva!

Szerdán derül ki, hogy Magyarország küld-e katonákat Irakba. A korábban hétfőre tervezett négypárti egyzetetést ugyanis elhalasztották. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke közölte, hogy szerdán megegyezésre juthatnak a pártok az iraki szerepvállalásról. A Fidesz-frakció szerint azonban új előterjesztésre volna szükség, mivel a kormány átal benyújtott szöveg még az ENSZ BT döntése előtt készült.

A Fidesz mellett egyelőre még az MDF képviselőcsoportja sem döntött, szakértőkkel vizsgáltatják meg az ENSZ-határozatot, és csak a szakértői vélemény ismeretében döntik el, hogyan szavaznak a kérdésről.

Iváncsik Imre, a Honvédelmi Miniszétrium politikai államtitkára szerint a kormány célja, hogy szülessen országgyűlési felhatalmazás a magyar részvételről, és olyan feladatra mehessenek Irakba a magyar katonák, amelyre valóban szükség van.

Iváncsik szerint nem békefenntartásra, hanem szállítási feladatra és biztosító feladatra mennének a magyar katonák Irakba. Humanitárius szállítmányok célba juttatásának biztosítása lenne a feladatuk a magyaroknak. Múlt hét csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa is jóváhagyta, hogy a világszervezet tagállamai részt vegyenek a iraki feladatok elvégzésében. Korábban a Fidesz a nemzetközi szervezetek felhatalmazáshoz kötötte hozzájárulását egy iraki misszióhoz.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter korábban azt közölte, hogy az iraki háború utáni rendezésről szóló ENSZ BT- határozat megszületését követően szerinte már nincs akadálya a magyar békefenntartó katonák Irakba küldéséről szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadásának, korábban ugyanis a nemzetközi felhatalmazást hiányolta az ellenzék. A Fidesz és az MDF azonban egyelőre nem döntött, és nem vettek részt a vasárnapi, négypárti egyeztetésen sem.