Máért: módosították a kedvezménytörvényt

Vágólapra másolva!
Hosszú és kemény viták után szombaton késő estére megszületett a megállapodás a kedvezménytörvény módosításáról a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szombati budapesti, hetedik ülésén.
Vágólapra másolva!

A módosításcsomagot tartalmazó zárónyilatkozatot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) kivételével valamennyi résztvevő aláírta.

- A törvénymódosítás parlamenti elfogadása után a szomszédos országok tudomásul fogják venni a jogszabályt és az európai intézményeknek sem lesznek kifogásaik ellene - fogalmazott Kovács László külügyminiszter a sajtótájékoztatón. Hozzátette: az aláíró határon túli magyar szervezetek vezetői az ottani magyarság 98-99 százalékát képviselik, ezért a kormány nyugodt lelkiismerettel terjeszti a parlament elé a törvényjavaslatot.

A külügyminiszter utalt arra, hogy több fordulós egyeztetés előzte meg a módosítási csomag Máért elé terjesztését, hosszas konzultációk folytak a határon túli magyar szervezetekkel, a magyar parlamenti pártokkal, a szomszédos országok kormányaival, valamint az EU-val, az Európa Tanáccsal és az EBESZ-szel.

- A most elfogadott változat megőrzi a jogszabály eredeti céljait, azaz támogatja a határon túli magyarokat szülőföldön maradásukban és boldogulásukban, emellett magyarságuk, nyelvük és kultúrájuk megőrzésében - mondta Kovács László. Kiemelte: a kedvezménytörvény módosításával a szomszédos országoknak nem feltétlenül kell egyetérteniük, a lényeg az, ne akadályozzák annak érvényesülését. Kovács László sajnálatosnak nevezte, hogy három párt, illetve szervezet nem írta alá a Máért záródokumentumát, mivel nem értettek egyet a módosítás csomaggal.

- A kormány igyekszik megfelelni annak az elvárásnak, hogy a törvényt minél hamarabb elfogadja az Országgyűlés - mondta.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke egyaránt elégedetten nyilatkozott. Mindketten elmondták, hogy javaslataikat döntő részben sikerült beépíteni a módosító csomagba.

- A törvény alkalmazható lesz, nem csökken, sőt nő a kedvezmények köre - közölte Markó Béla.

Az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy a tavaly novemberi Máérten rögzített változathoz képest egy pontban bővülhet a törvényben foglalt kedvezmények köre, hiszen - az RMDSZ javaslatára - az oktatási kedvezményt nemcsak kettő vagy több, hanem egy gyermek után is megkaphatják majd a határon túli magyar családok. Hozzátette: sikerült elérni: a diák- és pedagógus-igazolványok esetében ne legyenek szűkítő kritériumok.

Az RMDSZ mielőbb el kell fogadnia a parlamentnek a módosítást, mert ezt az érintettek politikai érdeke és az alkalmazhatóság is megkívánja. Mint mondta, nem örül annak, hogy nem született teljes konszenzus a zárónyilatkozat aláírásáról, de fontosnak tartotta a túlnyomó többség támogatását. Bugár Béla kiemelte: garanciát látnak arra, hogy a kedvezménytörvény az EU-csatlakozást követően is működni fog, és alkalmazása összhangban lesz az EU közösségi vívmányaival.

A szlovákiai magyar politikus üdvözölte, hogy visszakerült a jogszabálytervezetbe a tavaly novemberben egyszer már rögzített, és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel is egyeztetett elképzelés, amely szerint az oktatási-művelődési támogatást kétoldalú megállapodás esetén az intézmények mellett működő szülői és pedagógus szövetségek is megkaphatják.

A Magyar Szocialista Pártot képviselő Tabajdi Csaba üdvözölte az ülés eredményét, hozzátéve: sikerült kiigazítani azt, amit az előző kormány elrontott. A kormánypárti képviselő szerint azért is fontos lenne mielőbb elfogadni a parlamentben a kedvezménytörvény módosítását, hogy okafogyottá válhasson az Európa Tanácsban az úgynevezett Jürgens-jelentés, amely a jogszabály módosításáról szól.

- Éppen ezért jó lenne, ha a Fidesz támogatná az előterjesztés sürgős és kivételes módon történő megtárgyalását - mondta.

Tabajdi Csaba szerint a módosítás csomag talán legfontosabb üzenete, hogy több európaiság nem jelent kevesebb magyarságot. Hangsúlyozta: szó sincs a Fidesz által megfogalmazottakról, miszerint a kormány magyartalanítja a kedvezménytörvényt, sőt éppen ellenkezőleg, eurokonformmá tette és bővítette a kedvezményeket.

- Sajnáljuk, hogy a Fidesz nem élt azzal a lehetőséggel, hogy jóvátegye, amit annak idején elrontott, hiszen az Orbán-kormány a törvényjavaslat beterjesztése előtt nem egyeztetett nemzetközi fórumokon - mondta Tabajdi Csaba. Hozzátette: a Máért 1996-ig visszanyúló története során a zárónyilatkozatot mindig aláírta valamennyi résztvevő, "a Fidesz esetében azonban a pártérdek sajnos most fontosabb volt, mint a nemzeti érdek".