Prostituáltügyi kormánybiztost nevezne ki a belügy

Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium tárcaközi bizottságot hozna létre a prostitúcióval kapcsolatos problémák kezelésére. A testületet egy kormánybiztos irányítaná - derül ki abból a levélből, amelyet a tárca politikai államtitkára küldött a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének. Az egyesület vezetője a Magyar Hírlapnak azt mondta: a minisztérium olyan ígéreteket tett, amelyek megvalósítását évtizedekig el lehet húzni.
Vágólapra másolva!

A Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Földi Ágnes még januárban írt levelet a belügyminiszterhez, amelyben többek között arra várt választ, hogy a tárca mit kíván tenni a társadalomba visszailleszkedni akaró prostituáltak érdekében, illetve hogyan segítenének a stricik leválasztásában. A minisztérium több mint négy hónap után válaszolt a megkeresésre - írja a Magyar Hírlap.

A válaszlevélben a tárca politikai államtitkára, Pál Tibor elismeri, hogy elmaradtak a prostitúció megelőzését és az örömlányok segítését célzó országos programok. Az államtitkár ezért egy tárcaközi bizottság létrehozását kezdeményezi, amelynek munkáját kormánybiztos irányítaná - írja a lap.

Földi Ágnes szerint az államtitkár levele olyan ígéreteket tartalmaz, amelyek beváltását évtizedekig is el lehet húzni. Az érdekvédő úgy véli, először szakmát kellene adni a prostituáltak kezébe, hogy azok könnyebben kiszállhassanak az üzletből. Azoknak pedig, akik nem hagynak fel a prostitúcióval, működő türelmi zónákat és ingyenes orvosi vizsgálatokat kellene biztosítani - tette hozzá Földi. Az egészségügyi bizonyítványok beszerzése ugyanis jelenleg évi 150 ezer forintba kerül az örömlányoknak.

A Belügyminisztériumban egyelőre nem nyilatkoztak a prostitúciót érintő programról. A Magyar Hírlap szerint a tárca arra hivatkozott, hogy az ügyben először egyeztetni kell egyes szocialista politikusokkal.