Tovább működhet a szemétégető két kazánja

Vágólapra másolva!
Egy évvel tovább, 2004. március 31-ig üzemelhet a fővárosi szemétégető négy kazánja közül az a kettő, amelyeknél még nem kezdték el a felújítási munkát. Lényegében ezt teszi lehetővé a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség csütörtöki határozata.
Vágólapra másolva!

A szemétégetőt üzemeltető Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. kérte a korábbi főfelügyelőségi határozatban szereplő határidők meghosszabbítását.

A korábbi határozat szerint 2003. március 31-ig kellett volna a szemétégetőnek a két kazánt felújítani, füstgáztisztítóval felszerelni, biztosítani a jogszabályok szerinti folyamatos légszennyezés-mérést. E határidőre kötelezte a határozat a szemétégetőt a két felújítás előtti kazán leállítására. Ezek a határidők módosultak 2004. március 31-re.

Nem változott viszont a korábbi határozat arra vonatkozó pontja, mely szerint az egészségre veszélyes légszennyezés megszüntetésének határideje 2003. március 31.

A mostani határozat a salak, pernye elkülönített gyűjtésére, ártalmatlanítására vonatkozó korábbi 2003. március 31-i határidőt szintén módosította 2004. március 31-re.

Az rt. nemzetközi közbeszerzési eljárást folytatott, amelyhez az előírt határidő kevésnek bizonyult. A kért határidő-módosítás reális, az egyéves határidőt a megkezdett műszaki munkák indokolják - mutatott rá Ughy Katalin, a főfelügyelőség főigazgatója.