Előzetesben a patikák és a lottózók réme

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 44 éves férfi, aki a gyanú szerint 12 fegyveres rablást követett el tavaly október óta Budapesten. A férfi összesen 170 ezer forintot rabolt patikákból, élelmiszerboltokból és lottózókból.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásban van az a 44 éves budapesti férfi, aki a gyanú szerint 12 fegyveres rablást követett el a fővárosban. A gyanúsított valamennyi bűncselekmény elkövetését beismerte. A férfi a rendőrség szerint először tavaly október 22-én követett el rablást, akkor egy Üllői úti gyógyszertárban.

Ezt követően hasonló módszerrel raboltak ki a fővárosban több patikát, élelmiszerboltot és egy lottózót is. Az összes zsákmány 170 ezer forint volt, a 12 rablásból 5 meghiúsult.

A férfi május 17-én jelent meg egy idézésre a XV. kerületi rendőrkapitányságon, ahol elfogták, majd három nappal később az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A gyanúsított lakásán tartott házkutatás során előkerült a bűncselekmények elkövetésekor viselt ruházatának jelentős része. A rablásoknál használt flóbert típusú pisztolyt még nem találták meg.

Az ügyben a további eljárást az újpesti rendőrkapitányság folytatja le, miután a férfi a gyanú szerint öt bűncselekményt a IV. kerületben követett el.