Hónapokig hiába vártak a közalkalmazottak nyereménygépeikre

Vágólapra másolva!
Hónapokig hiába várta több száz közalkalmazott pályázaton nyert számítógépét. Az informatikai tárca ugyanis február helyett csak májusban küldte ki a nyerteseknek azt a katalógusról szóló értesítést, aminek segítségével ki lehet választani a nyereménygépeket. Ennek ellenére többen még mindig nem kapták meg az értesítést, a minisztérium szerint viszont ez már csak napok kérdése.
Vágólapra másolva!
A pályázati kiíráshttp://www.ihm.hu/tarsadalom/palyazatok/ihm/palyazatok_20021106_6.html

Hónapok óta nem kapják meg pályázaton nyert számítógépüket azok a közalkalmazottak, akik még tavaly ősszel adtak be pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak. Az IHM ITP-5-ös pályázaton közművelődési és közgyűjteményi dolgozók indulhattak, számítógépeket és internet-hozzáférést kaphattak. Annak ellenére, hogy februárban eredményt hirdettek, a nyertesek egy része az [origo] információi szerint mostanáig csak arról kapott értesítést, hogy nyert. Arról azonban, hogy mikor kaphatják meg számítógépeiket, sokan nem kaptak felvilágosítást. Többen még a katalógusról szóló értesítést sem kapták meg. A katalógus alapján választhatnák ki a győztesek, hogy a pályázaton megnyert összegből mit szeretnének rendelni.

A minisztérium sajtóosztályán megkeresésünkre közölték: május elején postázták az értesítő leveleket, amelyekben szerepel egy titkos kód is, amivel hozzáférhető az interneten megtalálható katalógus is. A minisztérium szerint valószínűleg hibás címre küldhették a levelet azoknak, akik mégsem kaptak értesítést, de azt ígérték, utánanéznek a problémás eseteknek.

A tender kiírásában többek között az olvasható, hogy a pályázatokat 2002. november 22-ig kell postára adni, és november 26-ig kell beérkezniük. Ezután 60 napon belül döntenek a nyertesekről. Ezt követően a gépek megrendelésére 30 nap áll majd rendelkezésre, a szállítási határidő pedig várhatóan 60 nap. A győzteseket névsorát február 21-én hozták nyilvánosságra. Először a minisztérium honlapján tették közzé a listát, majd ezután mindenkit levélben is értesítettek. Ebben a levélben az szerepelt, hogy postafordultával küldik a katalógushoz a kódokat.