Lakáson árulnák a bélyeget és a borítékot

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta mindenképp be akarja zárni a 600 fő alatti kistelepüléseken található postahivatalokat. A következő három hónapban egyeztetnek a településekkel arról, milyen módon helyettesítsék a hivatalokat. Működhetnek a jövőben mobil postahivatalok, de átvállalhatja az alapszolgáltatásokat a helyi benzinkút, vegyesbolt, könyvesbolt vagy akár magánszemély is a saját lakásán. Utóbbira számos európai példa van - állítja a posta szóvivője.
Vágólapra másolva!

Hetek óta húzódik a vita a 600 fő alatti kistelepülések postahivatalainak megszüntetéséről. A törvény szerint ugyanis ezeken a kistelepüléseken nem kötelező a Magyar Postának állandó hivatalt fenntartania. A posta költségcsökkentésre hivatkozva bezáratná a hivatalokat, ám az érintett 625 kistelepülés polgármestere tiltakozik a döntés ellen. Az utóbbi hetek vitája miatt a Magyar Posta vezérigazgatója három hónapra felfüggesztette a döntést a bezárásról. Az elkövetkezendő időben egyeztetnek a polgármesterekkel arról, miképp helyettesítsék a jövőben az állandó postákat.

Több lehetőség is van az állandó posták felváltására. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az [origo]-nak elmondta: 2000 óta működik Baranya megyében - összesen négy körzetben, 20 településen - a mobilposta-rendszer, és a lakosok elégedettek a szolgáltatással. "Mindent elárul az az adat, hogy összesen egy panasz érkezett, az is 2000-ben, még a szolgáltatás bevezetésének kezdetén" - közölte a szóvivő.

A mobil posta a szóvivő szerint még több szolgáltatást is nyújt, mint a hivatal, hiszen ezeken a kistelepüléseken a hivatalok csupán 2-3 órán át vannak nyitva, ráadásul nem mindenhol megoldott a csomagok házhoz szállítása. A mobil posta azonban házhoz megy, kivisz minden csomagot, levelet és nyugdíjat, sőt, kérésre még a település egyik fő pontján várakozik is egy megadott ideig.

Ahol azonban vállalja valaki, jutalék fejében, ügynökként végezhet postai alaptevékenységet, mint a levelek, csomagok felvételét. "Szerte Európában működik ilyen rendszer" - ismertette Tomecskó. Írországban például 96 postahivatalt működtet az ír posta, míg 1687-et a közreműködők. Görögországban fele-fele arányban vannak a görög állami posta és a közreműködők által üzemeltetett hivatalok. Magyarországon 2852 hivatalt üzemeltet a Magyar Posta, és 413-at működtetnek jelenleg is közreműködő útján. Ügynöki szerződéssel végezhet például postai alapszolgáltatást a polgármesteri hivatal éppúgy, mint a helyi vegyesbolt, benzinkút, könyvesbolt vagy akár magánszemély is a saját lakásán.

A szóvivő elmondta, hogy a mobilposta-rendszer működtetése költségmegtakarítást jelent a postának, hiszen nem kell az épületeket fenntartani, a közüzemi szolgáltatási díjakat fizetni, a küldemények postára történő ki- és beszállítását - naponta kétszer - megoldani. A rendszer bevezetése egyszeri költséget ró a postára.

Bogádmindszent polgármestere, Nagy János nem adta fel a reményt, hogy meg tudják menteni a helyi postahivatalt. "Nem vagyunk a posta modernizációja ellen, kell fejleszteni, de ne akarjanak máshol leépíteni" - mondta az [origo]-nak. Szerinte a mobil posta csak ott hasznos, ahol egyébként sem működik postahivatal. "Hátrányos helyzetű kistelepülés vagyunk, minden kivonult már innen: a munkahelyek, a Volán, a vasút. Azt mondjuk, hogy ne tovább" - közölte a 466 lakosú Bogádmindszent vezetője. "Biztonságot nyújt a posta, mert az reggeltől délutánig nyitva van, nem kell lesni, hogy mikor jön a kocsi" - tette hozzá.

A Magyar Posta javaslatával kapcsolatban, miszerint ügynöki szerződéssel végezhetné más az alapszolgáltatásokat, a polgármester közölte: az a baj, hogy őket eddig meg sem kérdezték erről. Mint mondta, a legközelebbi benzinkút például 10 kilométerre van, így ez sem jelentene számukra megoldást. "Ígéretet kaptunk az egyeztetésre, most bizakodunk" - mondta.

Kapcsándi Dóra