Vágólapra másolva!
Tizennégy éve tart a Parlament felújítása, és 2009 előtt nem is fejeződik be a jelenlegi tervek szerint. Ráadásul a Duna-parti szakasz után valószínűleg az egyszer már rendbe tett Kossuth téri épületrész felújítását is meg kell ismételni, így akár újabb tizenöt évig is tarthat az Országház teljes külső rekonstrukciója. Csak a most folyó munkálatok négymilliárd forintban kerülnek. Az építkezés azért vált szükségessé, mert puha kövekből készült az épület borítása, így mára elkopott a Parlament egy része.
Vágólapra másolva!

A második világháború befejezése óta gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak a Parlament felújításán, rendbetételén. Először még a háború okozta sérüléseket javították ki, ami egészen a hatvanas évekig elhúzodott. Ekkor az épület Kossuth tér felőli oldalán dolgoztak, majd a hetvenes években a kupolát tették rendbe.

A nyolcvanas évek végén kezdődött a Parlament Duna felőli oldalának felújítása. 1989 óta folyamatosan fel van állványozva az épület, ráadásul a jelenlegi tervek szerint 2009-ig tart az épület tervezett felújítása, ezután viszont hamarosan újra kell kezdeni a tér felőli oldalon a munkálatokat.

Az 1989-től 1994-ig tartó felújítás során 600 millió forintért készült el az északi torony ( ez a Margit-hídhoz közelebbi, a Duna partján található torony). Ezután néhány évnyi kényszerpihenő következett, majd a déli torony felújítása kezdődött meg 1998-ban. Az egymilliárdos felújítást tavaly márciusban fejezték be. Jelenleg a Duna partján, a két torony közötti szakaszon dolgoznak. A négymilliárdos munka a tervek szerint 2005-ig tart, majd a következő ütemben 2009-ig az épület déli sarkán található alsóházi ülésterem és a miniszterelnöki szárny előtti homlokzatrész rendbetétele következik. Ezek után azonban még akár tíz évig is tarthatnak a felújítási munkálatok azon a részen, ahol utoljára a hatvanas években dolgoztak - tudtuk meg az Országgyűlés Hivatala műszaki igazgatóságán.

Ferenc István, a felújítást végző Reneszánsz Rt. építésvezetője elmondta, hogy mintegy öt-hatezer faragott kemény mészkövet használnak a felújításhoz. Minden követ egyenként megvizsgálnak. A felújításra azért van szükség, mert a Parlamentet eredetileg puha mészkőből építették, összesen 15-20 féle követ használtak az építkezéshez.

Volt olyan kő, aminek a javításához már a harmincas években hozzá kellett fogni, olyan gyorsan romlott az állapota. Mára azonban szinten mindenütt elkopott és elszíneződött - sötétszürke lett - az Országház külső borítása. Ezért kell kicserélni a régi, elkopott kőborítást. A tizennégy éve tartó és még több évig elhúzódó munkálatok során keményebb, süttői mészkővel pótolják a 15-30 centi vastag kőborítást. Emellett a szobrokat is letisztítják, sokat újra kellett faragni, annyira rossz állapotba került - mondta a szakember.