A szocialisták után a Fidesz is új székházat akar

Vágólapra másolva!
A szocialisták rövidesen pályázatot hirdetnek az új székházuk megtervezésére, de rajtuk kívül a Fidesz is tervezi a költözést. Ha az MSZP elképzelése megvalósul, akkor a rendszerváltás óta először fog egy párt olyan épületbe költözni, amely külön erre a célra épült.
Vágólapra másolva!

A szocialisták pénztárnoka a Magyar Hírlapnak megerősítette, rövidesen pályázatot hirdetnek műegyetemistáknak az MSZP új székházának megtervezésére. Puch László szerint az új épületnek azt kell sugallnia, hogy egy modern, nyitott szociáldemokrata párt központjáról van szó, de egyebekben nem kötik meg a tervezők kezét. Még pontos alapterület-nagyságot sem írnak elő, csak azt jelzik, hogy mintegy ötven ember munkahelyéről van szó, és szükség van egy kétszáz fős nagyteremre és több tanácsteremre is.

Az elkészített tanulmányterv alapján aztán keresnek egy ingatlanfejlesztő céget, amelyik felépítené a székházat. Ugyanakkor már jelenleg is álló épület is szóba jöhet - mondta a párt pénztárnoka. Az új székházat minden esetben csak bérelnék, valószínűleg 15 évre. A tartós bérlet a pénzügyi előnyök mellett azért is jó, mert így nem kell kapkodni a Köztársaság téri székház eladásával, ugyanakkor gyorsan - még a következő választások előtt - ki lehet költözni az épületből.

A parlamenti pártok közül mostanság az MSZP-n kívül a Fidesz is tervezi, hogy székházat vált. A másik két párt nem szorul cserére, már korábban megszabadult korábbi székházától. Navracsics Tibor, aki pártigazgatói feladatokat is ellát a Fidesznél, lapunknak azt mondta: előbb-utóbb költözniük kell, mert a Lendvay utcai épület helységei rosszul vannak kialakítva, és miután műemlékről van szó, nem alakíthatják át az épületet. Tehát a Fidesz bővülésével hosszabb távon új székház után kell nézniük.