Rendőrök elleni támadások Magyarországon

Vágólapra másolva!
Kedden reggel a főváros II. kerületében a rendőrség egyik speciális alakulata megkísérelt elfogni egy bűnözőt, aki tüzet nyitott a rendőrökre. A tűzpárbajban egy rendőr életét vesztette. Összeállítás a rendőrök ellen 1988 óta elkövetett és nyilvánosságra került támadásokról:
Vágólapra másolva!

1988. november 2. - Miskolcon, az Avas-déli lakótelepen lévő ABC-áruházban Gulyás Mihály 22 éves büntetett előéletű miskolci lakos lopást követett el, majd az üzlet segítségére érkező önkéntes rendőrök egyikét kétszer tarkón ütötte és elmenekült. A rendőr beütötte homlokát a járdába, és kórházba szállítás közben belehalt sérülésébe. Gulyást szökése után néhány órával elfogták.

1988. november 4. - A 16 éves Solymosi Attila és társai Budapesten, a Fehérvári úton a 47-es villamoson randalíroztak, majd a járműre felszállt, civilben utazó Bukszár Tibor rendőr főtörzsőrmesterrel összeverekedtek. A fiatalok az egyik villamosmegállóban lelökték a járműről a rendőrt, majd Solymosi a rendőrtől elvett fegyverrel halálosan megsebesítette.

1991. június 12. - Győrben egy fegyveres rabló a Győr és környéke Vízmű és Fürdővállalat portáján megtámadta a bankból érkező pénzszállítókat, s pisztolyával súlyosan megsebesítette a pénzszállítmány két kísérőjét, Ősz Zsigmond főtörzsőrmestert és Hollós János vállalati portást. A rendőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították a megyei kórházba, ahol június 27-én meghalt. A lövöldözésnek több sérültje is volt.

1992. augusztus 18. - Tápiószecső területén két férfi megtámadta a velük szemben jogszerűen intézkedő két rendőrt. A hatóság segítésére érkező rendőrökre egy 30 fős cigánycsoport támadt, 7 rendőr könnyű sérülést szenvedett.

1992. szeptember 13. - Vácott Máté András rendőr zászlós, a Váci-rendőrkapitányság beosztottja, szolgálatteljesítés közben üldözőbe vett két fiatal férfit, akik gépkocsilopással próbálkoztak. Az üldözés során az elkövetők egyike két késszúrással megsebesítette a rendőrt, aki a helyszínen meghalt. A rendőrség elfogta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható K. Roland 17 éves monori lakost.

1992. november 12. - A Heves megyei rendőrség őrizetbe vett három kiskörei lakost, akik a településen a velük szemben betörés miatt intézkedő R. Sándor rendőr őrmestert és A. István 55 éves éjjeliőrt megtámadták. Az egyik betörő kést rántott és a rendőrt jobb karján megsebesítette, az éjjeliőrt pedig hasba szúrta. A rendőr súlyos és maradandó, az éjjeliőr pedig életveszélyes sérülést szenvedett. A kiérkező rendőrjárőr állampolgári segítséggel fékezte meg a támadót.

1993. július 10. - Debrecenben Feledi Viktor rendőr törzsőrmester önvédelmi fegyverével megölte az őt szállító debreceni taxisofőrt, majd Hajdúszoboszlón tűzharcba keveredett az őt üldöző rendőrökkel. A lövöldözés során súlyosan megsebesítette Török József századost és Kónya Béla főtörzsőrmestert, mígnem egy halálos végű fejlövéssel sikerült megállítani.

1994. január 2. - Halálra vertek egy rendőrtisztet Veszprémben. A tanulmányi szabadságát töltő Kovács Károly 35 éves főhadnagy, a városi kapitányság egyik bűnügyi vezetője ismerőse társaságában betért a Club 66 nevű szórakozóhelyre, ahol néhány óra elteltével szóváltásba és verekedésbe keveredett a személyzettel.

1996. május 20. - Budapesten a VI. kerületi Hunyadi téren a grúz Teimuraz Faladze igazoltatást követően tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel. Egy rendőrt több lövéssel életveszélyesen, egy másikat könnyebben megsebesített.

1997. február 21. - Halásztelken egy közveszélyes elmebeteg férfi egy bajonettel megszúrta Nagy József 23 éves törzsőrmestert és Bognár Ferenc 28 éves főtörzsőrmestert, akik kísérletet tettek elszállításra.

1999. március - Virág Imre, aki fegyveres rablásért börtönbüntetését töltötte, amikor orvosi kezelésre Dunaújvárosba szállították a kórház mosdójában rátámadt az őt kísérő rendőrre. Többször rálőtt az őt üldöző rendőrre, aki maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett. Virág Imrét elfogták.

1999. december 9. - Két jugoszláv és két orosz állampolgár Pécsett kirabolt egy ékszerboltot. A bűnözőket menekülés közben Pécsváradnál igazoltatta két közlekedési járőr, akikre rálőttek. A négy tettes közül kettő szintén súlyosan megsérült, mindannyiukat rövidesen őrizetbe vették.

2002. január 30. - Két rendőr megsérült Sóskúton, amikor elfogtak egy bűnözőt. A német állampolgárságú férfi - vélhetőleg kokain hatása alatt - rálőtt a kiérkező kommandósokra, és két rendőrt megsebesített.

2000. április 12. - Életveszélyesen megsebesített egy rendőrt Miskolcon a hónapokon át körözött, "Bonnie és Clyde" néven elhíresült bűnöző páros férfi tagja. Fekete László menekülés közben lőtt hátba egy rendőrt. (Április 14-én a rendőrség Miskolcon elfogta a menekülő párost. Fekete László július 12-én cellájában öngyilkos lett.)

2001. július 28. - Kiss Tamás gödöllői rendőrőrmestert halálra gázolta egy autó, amelynek vezetőjét igazoltatni akarta. A tettes cserbenhagyta áldozatát.

2001. augusztus 31. - Tiszadob egyik presszójában két helyben lakó férfi, apa és fia rajtaütésszerűen megtámadott egy szolgálaton kívüli rendőrt, s a törzszászlóst több késszúrással életveszélyesen megsebesítették. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

2002. április 24. - Budapesten egy Lövőház utcai szórakozóhely előtt összegyűlt tömeg két motoros rendőrt és egy rendőrjárőrt megfenyegetett, egy rendőrt bántalmaztak, emiatt a rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le. Az incidens ott zajlott le, ahol április 21-én halálos sérüléseket okozva megverték Simon Tibor labdarúgóedzőt.