Újabb pénzforráshoz jutnak a pártok

Vágólapra másolva!
A négy parlamenti frakció egy-egy képviselőjének közös törvényjavaslata szerint a jövőben a pártok költségvetési támogatással egy-egy alapítványt működtethetnének. Az alapítvány a választási kampányokat nem finanszírozhatja ugyan, de kulturális tevékenyéget - így különböző rendezvények széles körét -, valamint politikai kutatásokat folytathat. Így a pártok a jövőben nagyobb költségvetési támogatáshoz jutnak.
Vágólapra másolva!

Bőhm András SZDSZ-es, Répássy Róbert fideszes, Németh Zsolt MDF-es és Dávid Gyula MSZP-s képviselő közös törvényjavaslatot nyújtott be. Ebben az áll, hogy minden frakcióval rendelkező párt a jövőben egy alapítványt működtethet költségvetési támogatással. Az alapítványok a szöveg szerint ismeretterjesztő, tudományos, kulturális, oktatási tevékenységet végezhetnek. Direkt politikai tevékenységet nem végezhetnek, viszont politikai kutatómunkát és politikai képzést igen. Így, mivel a kulturális rendezvények széles körűek lehetnek, közvetett formában a jövőben jóval nagyobb költségvetési támogatáshoz jutnak a pártok "A cél, hogy a pártok tevékenysége ezáltal is átláthatóbb legyen" - mondta a javaslat egyik benyújtója, Bőhm András az [origo]-nak.

Az alapítványok költségvetési támogatásként az országgyűlési képviselők egyéves alapdíjának megfelelő összeget kapnának a javaslat szerint alapdíjként, illetve mandátumarányos kiegészítő támogatásként frakciótagonként az éves képviselői alapdíj 85 százalékát. Emellett kiemelt célra külön eseti költségvetési támogatás is igényelhető. Az alapítványok negyedévente kapnák meg a költségvetési támogatást.

Életben marad a pártok működéséről szóló törvény is változatlan formájában, amely rögzíti, hogy választási kampányra mekkora összeg fordítható.

Az alapítvány működését a tervek szerint az Állami Számvevőszék jogosult kétévente ellenőrizni.

Elfogadás esetén a törvényjavaslat július 1-jétől lép életbe. A törvényjavaslat elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

Nyugat-Európában - például Ausztriában, Németországban, Olaszországban - működnek hasonló alapítványok, amelyeknek célja a politikai kultúra fejlesztése.