Székházat terveztet magának az MSZP

Vágólapra másolva!
Új székházat terveztet magának az MSZP, miután a párt vezetői egyetlen pártközpontnak alkalmas épületet sem találtak - írja a Népszabadság. A lap információi szerint a terveket műegyetemisták készítik majd. A legjobb terv alapján pedig várhatóan fel is épül majd az új pártszékház, melybe az MSZP már a következő választások előtt beköltözne.
Vágólapra másolva!

A napokban pályázatot hirdet az MSZP műegyetemisták számára egy új pártszékház megtervezésére. A pártnak azért van szüksége új székházra, mert a most használt KÖztársaság téi épület korszerűtle és - az pártelnökség állásfoglalása szerint is - nehéz emlékű.

A legjobb terv alapján épülő új székház az építtető tulajdonában maradna. Az MSZP csak 10-15 évre tartós bérletbe venné venné az épületet 80-100 millió forintért, és már a 2006-os választások előtt beköltözne. Közben már keresik a vevőt a Köztársaság téri épületre is.

A pályázat kiírásának egyik oka az, hogy az utóbbi hónapokban több épületet is megnéztek a párt vezetői, de nem találtak pártszékháznak alkalmasat köztük.