Vágólapra másolva!
Mára nem tapasztalható a korábbi nagy érdeklődés a határon túli információs irodákban a magyarigazolványok után - írja a Magyar Nemzet. Az érdektelenség oka többek között, hogy a kormány javaslata szerint a legtöbb kedvezmény kikerül a státustörvényből.
Vágólapra másolva!

Egy-egy nagyobb erdélyi városban nyolc-tíz információs pont is volt, ahol korábban egymásnak adták a kilincset az érdeklődők, néhány hónapja azonban alig tér be egy-két ember a még működő irodákba. Az érdeklődök többsége csak azt szeretné tudni, hogy mikor veheti át a már igényelt igazolványt, de néhányan azt kérdezik, hogy lehet-e még kezdeni valamit az igazolvánnyal.

A legtöbb kedvezmény kikerül a státustörvényből/itthon/20030508alegtobb.html

A kormány elkészült módosító javaslata szerint ugyanis csak a kulturális, művelődési, illetve a pedagógusok és diákok utazási kedvezményei maradnak benne a státustörvényben. Kikerülnének az egészségügyi ellátással, a gazdasági támogatással és a munkavállalással kapcsolatos kedvezmények. A Magyarországon érvényes kedvezményeket nem csak a határon túli, magyarigazolvánnyal rendelkező magyarok vehetik majd igénybe.

A felvidékiek aránylag nagy számban érdeklődnek még mindig: hetente négy-nyolcszáz magyarigazolvány iránt érdeklődő felvidékit igazítanak el a Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás regionális irodái, már több mint hetvenezren kérték az igazolványt.

Délvidéken nagyon megcsappant az érdeklődés, akik akartak, már beszerezték az igazolványt. Eddig összesen százezren - minden harmadik délvidéki magyar - igényelte a dokumentumot.