Gyanúsított lehet a vámőrség volt vezetője

Vágólapra másolva!
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítottként tervezi kihallgatni a VPOP közelmúltban nyugalmazott vezetőjét, Arnold Mihály altábornagyot - írja a Népszabadság. A lap szerint Arnold felelőssége a vámőrség 2000-2001-es ingatlan-beruházásaival kapcsolatban merült fel. Az ügyben másfélmilliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás. A lap értesülését hivatalos ügyészségi források nem kívánták kommentálni, Arnold Mihály pedig közölte, még nem kapott idézést az ügyészségtől.
Vágólapra másolva!

A VPOP egyes ingatlanberuházásaival kapcsolatban, még a Sepsey Tamás vezette Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést a 2002-es parlamenti választások második fordulója előtti napon. A feljelentés alapja egy akkor még be nem fejezett Kehi-vizsgálat volt. A Központi Ügyészségi Nyomozó-hivatal április 16-án őrizetbe vette V. Zsolt pénzügyőr alezredest és Sz. András pénzügyőr századost, a VPOP Beruházási és Elhelyezési Hivatalának volt vezetőjét és helyettesét. A két volt vezetőt közel másfél milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az üggyel kapcsolatban vették szintén őrizetbe dr. K. Zoltán kecskeméti vállalkozót.

A gyanú szerint V. Zsolt és helyettese látszólag különböző, valójában ugyanazon vállalkozó érdekeltségébe tartozó cégeknek adtak megbízást a vámőrség céljaira alkalmas ingatlanok felkutatására, átalakítására, felújítására. Az ügyészség szerint nyolc ingatlan esetében bizonyítható, hogy azokat K. harmadannyiért vette meg, mint amennyiért később értékesítette a vámőrségnek.

A Népszabadság szerint Arnold Mihály azért válhat gyanúsítottá az ügyben, mert ő írta alá az ingatlanokról szóló szerződések többségét - párat egy, a VPOP-ről nemrég távozott másik vezető. Az altábornagy a lapnak azt mondta: még nem kapott idézést az ügyészségtől. Arnold állítja, a Kehi által is kifogásolt jelentős árkülönbségre tekintettel a szerződéskötés előtt minden ingatlant igazságügyi ingatlan- és jogi szakértőkkel vizsgáltatott meg. Ők mindent rendben találtak. A szakértők szerint a jelentős árkülönbözet igazolhatóan a felújítási és berendezési költségekből ered.

Sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta a Népszabadság információit a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezető ügyésze, Turi András, mondván jövőbeli nyomozati cselekménnyel kapcsolatban az ügyészség nem nyilatkozhat.

Arnold Mihály altábornagy, 1992-től 2003. április 1-ig volt a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka, nyugalomba vonulását saját maga kérelmezte nyugdíjba vonulását. Utódjául László Csaba pénzügyminiszter Nagy János pénzügyőr dandártábornokot nevezte ki a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága élére.