Etikai környezetvédők a korrupció ellen

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök kezdeményezésére csütörtökön megalakult a Köztársasági Etikai Tanács. A Solt Pál volt legfőbb bíró elnökletével működő testületnek kell vizsgálnia, hogy mit lehet tenni a korrupció megelőzése érdekében. Konkrét ügyeket nem vizsgálnak, csak jelenségeket, kiskapukat tárnak fel.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Solt Pál és Medgyessy Péter

A Köztársasági Etikai Tanács nem kormányszerv - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor bemutatta az általa létrehívott testületet. A kormányfő azt mondta, hogy a megalakítás után a jogászokból és egyéb tudományágak képviselőiből álló tanácsnak függetlenül kell működnie.

A polgárok teljesítik kötelezettségeiket a köztársasággal szemben, így joggal várják el ugyanezt a közügyekkel megbízottaktól is - mondta Medgyessy, aki szerint az etika tágabb kör a jognál, és ami jogszerű, de nem etikus, az megengedhetetlen.

A miniszterelnök szerint a cél az, hogy csökkentsék a korrupció lehetőségét, illetve elérjék, hogy a politikusok ne is akarjanak ilyesmit tenni. Lehet etikai kódexeket írni, de inkább élő hagyományt kell teremteni - mondta Medgyessy. A kormányfő arról is beszélt, hogy a köztársaság etikai környezetének védelme a testület feladata, ezért lehet őket akár környezetvédőnek is tekinteni.

A Köztársasági Etikai Tanács tagjai

Solt Pál, legfelsőbb bírósági tanácselnök, Györgyi Kálmán egyetemi docens, miniszteri biztos, Gönczöl Katalin egyetemi tanár, miniszteri biztos, Kilényi Géza egyetemi tanár, Vértes András, a Gazdaságkutató Rt. elnök-vezérigazgatója, Berki Zolna ügyvéd, a Transparency International magyar tagozatának elnöke, Lévai Miklós kriminológus, Hankiss Elemér szociológus, Báger Gusztáv, az ÁSZ Kutatóintézetének főigazgatója

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke a Köztársasági Etikai Tanács szervezője és vezetője. Az alakuló ülésen arról beszélt, hogy az emberek követnek el hibákat, tanulnak tévedéseikből, de szükség van arra, hogy ezek kiderüljenek, és legyen egy iránytű, amelyhez igazíthaják lépéseiket.

A tanács nem foglalkozik majd konkrét esetekkel, inkább jelenségek észlelését tűzte ki feladatának. Elsősorban azt a két problémakört vizsgálják meg az első érdemi ülésen, hogy alkalmas-e a jog az erények erősítésére, illetve hogy a sok törvény gátolja vagy elősegíti a korrupciót.

Az alakuló ülésen ott ült vendégként Keller László közpénzügyi államtitkár is. A korrupció elleni kormányzati fellépéssel megbízott politikus az [origo] kérdésére elmondta, hogy még egyelőre nem tudni, milyen formában, de kapcsolatban áll majd a tanáccsal. Az ülésekre akkor mehet el, ha meghívják, de a neves tudósok véleményét mindenképpen neki kell majd átültetnie a kormányzati gyakorlatba.

A Köztársasági Etikai Tanács tagjai: Solt Pál legfelsőbb bírósági tanácselnök, Györgyi Kálmán egyetemi docens, miniszteri biztos, Gönczöl Katalin egyetemi tanár, miniszteri biztos, Kilényi Géza egyetemi tanár, Vértes András, a Gazdaságkutató Rt. elnök-vezérigazgatója, Berki Zolna ügyvéd, a Transparency International magyar tagozatának elnöke, Lévai Miklós kriminológus, Hankiss Elemér szociológus, Báger Gusztáv, az ÁSZ Kutatóintézetének főigazgatója.