Császár Előd újra a vádlottak padján

Vágólapra másolva!
Másfél év után csütörtökön folytatódott Császár Előd csalási pere. Az ügy tárgyalását újra kellett kezdeni, mert új bíró tárgyalja az esetet. Az elsőrendű vádlottként meghallgatott énekes ellentmondásba keveredett a per másodrendű vádlottjával, egy biztosítási ügynökkel.
Vágólapra másolva!

Császár Előd biztosítási csalási ügyének tárgyalását újra kellett kezdeni, mert 2001 novembere óta sorozatban maradtak el a tárgyalások. Ráadásul a hosszú szünet mellett új bíró tárgyalja a büntetőpert, így ismételten meg kellett hallgatni a vádlottakat. A csütörtöki tárgyaláson Császár Előd fenntartotta korábbi vallomásait. E szerint tagadta, hogy csalt volna és visszadátumozott biztosítást kötött volna arra a BMW-re, amellyel 1998. december 17-én halálos balesetet okozott.

A vádirat szerint biztosítási csalást követett el a popsztár. Az ügyészség szerint ugyanis nem rendelkezett kötelező gépjármű felelősség-biztosítással Császár Előd, amikor halálos balesetet okozott. Nem tudott felmutatni biztosítási igazolást a tragédia után a helyszínen. Az ügyészség szerint azért nem, mert nem Császár nevén volt a kocsi és nem is volt biztosítva. A popsztár csak a baleset után kötött egy visszadátumozott előszerződést a Hungária Biztosítónál - áll a vádiratban.

Császár ugyanakkor azt állította, hogy már a baleset előtt egy héttel, a gépkocsi vásárlásának napján előszerződést kötött a biztosítónál. Azt is mondta, hogy a biztosítás első részletét azonnal kifizette a biztosítási ügynöknek. Az ügy másodrendű vádlottjaként meghallgatott egykori biztosítási ügynök viszont azt állította, hogy a Hungária Biztosítónál nem fogadhattak el készpénzt az üzletkötők, így ő sem vette át a díjat Császár Elődtől.

A biztosítási csalás gyanúja azért merült fel, mert az 1998. december 10-re dátumozott szerződésről szóló dokumentumok csak december 21-én jutottak el a biztosítóhoz. A szerződést később elutasította a Hungária Biztosító, többek között azért, mert Császár korábban, egy másik autójára nem fizette a biztosítási díjat.