Korrupció gyanúja az egészségbiztosítónál

Vágólapra másolva!
Orvosok adatainak korrupciós kiszivárogtatása gyanúja miatt indult belső vizsgálat az egészségbiztosítónál. Elképzelhető ugyanis, hogy egyes cégek megvesztegették a hivatal informatikusait, az orvosok gyógyszerfelírási adataiért - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban egy gyártó figyelmeztette az egészségbiztosító főigazgatóját, hogy hivatalának egyik munkatársa négymillió forintot akart cserébe az orvosok gyógyszerfelírási adatainak listájáért. Matejka Zsuzsa főigazgató a lapnak elmondta, ha a vád igaznak bizonyul, feljelentést tesz a rendőrségen. Eddig csak annyit lehet tudni, hogy a cég által megjelölt személy nem a hivatal munkatársa.

A gyógyszerfelírási adatokból az tudható meg, hogy egy orvos valamely gyártó termékéből mekkora mennyiségben rendel betegeinek. Ezek az információk sokat érnek az évi több százmilliárdos gyógyszerpiac szereplőinek. Így ugyanis nemcsak a versenytárs gazdasági pozícióit térképezhetik fel, de pontosíthatják az adott orvossal a receptdíj-elszámolást is. Ezt a gyakorlatot, vagyis, hogy az orvos által javasolt terápiát a cégek vénydíjfizetési hajlandósága is befolyásolhatja, eddig a piac valamennyi szereplője cáfolta. A módszert az etikai szabályokon kívül miniszteri rendelet is tiltja az orvosoknak.

Matejka Zsuzsa szerint az adatok kicsempészésére, a cégek által ily módon befolyásolt gyógyszerrendelésre eddig nem volt bizonyítékuk. A hivatal vezetője a belső vizsgálat elrendelése mellett elrendelte az informatikai rendszer átvizsgálását is, hogy kiderüljön: mit lehetne még tenni a hivatali adatok védelméért - írja a Népszabadság.