Eltűnhetnek a vendéglátóteraszok a belvárosból

Vágólapra másolva!
Közel harminc százalékkal emelték a területhasználati díjat a belvárosban, ami miatt sok vendéglátós nem nyit teraszokat üzlete mellett. Budapest más részein ugyanakkor kevésbé emelték a díjat, sőt egyes helyeken még kedvezményt is kapnak a vendéglátósok - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Drasztikusan emeli a belvárosi önkormányzat a területhasználati díjat, így sok vendéglátós nem, vagy csak jóval kisebb területen nyit teraszt. A drágulás értelmében a frekventált, díszburkolattal borított területeken lévő teraszok négyzetméteréért a tavalyinál 50 forinttal többet, 250 forintot kell fizetni. A drágítás idén háromszorosa az átlagosnak, és sokan már nem tudják kitermelni ezt a költséget. Az intézkedés több mint 300 vendéglátó-ipari egység 4-180 négyzetméter alapterületű teraszát érinti - írja a Népszabadság.

A Magyar Vendéglátók Iparszövetségének elnöke szerint a szomszédos államok nagyvárosaiban csak minimális díjat kérnek a teraszokért, mert azokat a nyári városképhez tartozónak tekintik, és a turisták és a helyiek kedvéért igénylik is. Hábel Tamás szerint a kevesebb terasz miatt szürkébb lesz a városkép, szegényesebb a szolgáltatás.

A Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás elnöke szerint eddig az érintetteknek csak a töredéke, két vállalkozó kifogásolta az április elseje óta érvényes díj mérséklését. A korábbi években 10-15 százalékkal emelték a díjakat, ám tavaly ilyen nem történt, ezért a mostani jelentős drágítás - mondta a lapnak Antal Kiss Béla.

Emelkedtek a díjak a Ferencvárosban is, de ott csupán nyolc százalékkal, míg a Terézvárosban egyáltalán nem emeltek, sőt a Liszt Ferenc téren még 30 százalékos engedményt is kapnak a Broadway Egyesülethez tartozó vendéglátósok. A Ferencvárosban, a legdrágább időszakban havi 3500 forintot kell fizetni egy négyzetméterért - írja a Népszabadság.