Meglett az összes szökött fiatal

Vágólapra másolva!
Megkerült mind a hét szökött fiatal, akik hétfőn távoztak egy fővárosi gyermekotthonból. Négyen maguktól tértek vissza az intézménybe, hármukat a rendőrök találták meg Bicskén.
Vágólapra másolva!

Előkerült a hétfőn a fővárosi Aga utcai gyermekotthonból eltávozott tizenévesek másik csoportja is pénteken este - közölte az intézmény igazgatója. Maár Márton elmondta: a fiatalok a Fejér megyei Bicskén -rendőri őrizet mellett - várják az intézmény gyermekvédelmi szakembereit.

Maár Márton, a XI. kerületi Aga utcai nyitott otthon vezetője korábban beszámolt a másik négy szökevény megkerüléséről is. Maár Márton szerint: a 13 és 15 év közötti gyerekek egészségesek. A fiatalok azért hagyták el az intézményt, mert - az igazgató szerint indokoltatlanul - attól féltek, áthelyezik őket egy másik otthonba.

Az igazgató szerint a gyerekek távozásuk után a X. kerületben bujkáltak és azt követően döntöttek négyen a visszatérés mellett, hogy az újságok címoldalain magukra ismertek.