Új Békejobbot akarnak a kis pártok

Vágólapra másolva!
A középjobb pártok vezetői mihamarabb tárgyalni szeretnének az MDF-fel a közös együttműködésükről, miután az MDF elnöke, Dávid Ibolya időszerűnek nevezte egy mérsékelt jobbközép szövetség létrehozását. Mindez akár a Centrum párt lemorzsolódásához vezethet.
Vágólapra másolva!

Egy újabb "Békejobb" jöhet létre az MDF és a többi kis középjobb párt között. A szóba jövő pártok vezetői a lehető legrövidebb időn belül tárgyalni szeretnének az MDF-fel való együttműködésről. Az kérdéses, hogy a Centrum is "beférhet" a Békejobb-ba, vezetői azonban szintén tárgyalnának az MDF-fel. Bonyolítja a helyzetet, hogy az MDF-hez legközelebbhez állónak tartott Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) a Centrum pártszövetség tagja, azonban önálló erőként veszi fel a kapcsolatot a Demokrata Fórummal, továbbá vezetőinek egyes nyilatkozatait is visszatetszés fogadta a Centrum részéről.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke egy napilapnak nyilatkozva időszerűnek nevezte egy új Békejobb létrejöttét: "Ma szintén szükség van arra, hogy a mérsékelt jobbközép nagyobb teret nyerjen, s talán eljött az ideje annak, hogy az évekkel ezelőtt megfogalmazott hívó szó ismét elhangozzék."

Remélem, hogy hamarosan eljuthatunk oda, hogy a Magyar Demokrata Néppárt és az MDF között kialakul az együttműködés valamilyen formája - mondta Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke, Pusztai Erzsébet az [origo]-nak, aki nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e pártszövetség létrehozása a középjobb erők között. A lehető legrövidebb időn belül leülünk tárgyalni az MDF vezetésével, de előtte rendezni kívánjuk kapcsolatunkat a Centrummal - jelentette ki Pusztai Erzsébet, aki hozzáfűzte: a régi személyes, emberi kapcsolatok megmaradtak az MDF vezetésével.

A Centrum párt is felveszi a kapcsolatot az MDF-fel - derült ki Gyenesei István elnökségi tag szavaiból. A párt ebben a hónapban tartja a közgyűlését, ahol erről is dönthetnek. Kezd kialakulni a Centrum új arculata, egy szélesebb alapon létrejövő jobboldali szövetség formájában - mondta Gyenesei, aki "kettős életet élő embereknek" nevezte az MDNP vezetőit a Centrumról tett nyilatkozataik és az MDF-hez való közeledésük miatt.

1999-ben az MDF, MDNP és a Vállalkozók Pártja közösen hozta létre az úgynevezett Békejobb szövetséget, amely a másik két akkori jobboldali kormánypárttal, a Fidesszel és az FKGP-vel szemben kínált alternatívát a "mérsékelt jobboldaliak" számára. Az MDF azonban - a nagyobbik koalíciós partnere nyomására - akkor gyorsan kihátrált ebből a szövetségből, és végül a Fidesszel közös listát állítva indult a választásokon. A választások előtt több szervezet és kisebb párt szövetségeként indított Centrum lépett tulajdonképpen a Békejobb helyére, és 3,8 százalékot szerzett tavaly tavasszal.