Vágólapra másolva!
Bár az esztergomi volt szovjet laktanyából kialakított lakások vásárlásakor a lakók jogtalanul vették igénybe az új lakás megvételéhez járó szociális kedvezményeket, a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a hibát nem ők követték el. Kilakoltatások nem lesznek, a lehetséges megoldásokról egyeztet a támogatások visszafizetését követelő APEH, a támogatásokat folyósító takarékszövetkezet és a minisztérium.
Vágólapra másolva!

Nem lesznek kilakoltatások a volt laktanyákból átalakított lakásokból - áll a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleményében. A tárcánál elkészültek a jogértelemzéssel, amelyre az esztergomi lakótelepen kialakult helyzet miatt volt szükség. A PM álláspontja szerint az APEH helyes következtetésre jutott az esztergomi volt szovjet laktanyából kialakított lakások ügyében: e szerint a lakók jogtalanul vették igénybe az új lakás megvételéhez járó szociális kedvezményeket, mert ezeket csak üres telekre történő építés vagy egy meglévő épületre ráépítés esetén vehetők igénybe.

"Sem a Pénzügyminisztériumnak, sem az APEH-nek nem áll szándékában az esztergomi volt szovjet laktanyában lakást vásárlók ellehetetlenítése" - olvasható a minisztérium közleményében -, "a hibát semmiképpen sem az érintett családok követték el, hiszen ők jóhiszeműen vették igénybe az áfás számlával igazolt új lakás építése utáni támogatást és a szociálpolitikai támogatást."

A kialakult helyzetben az egyik lehetséges megoldás az lenne, ha az érintett családok méltányossági kérelemmel fordulnának a megyei APEH-igazgatósághoz. A PM nem szeretné, ha ezt az utat kellene járnia az ott lakóknak, mert a hatályos jogszabályok szerint az APEH csak akkor tekinthet el méltányosságból a támogatások visszafizetésétől, ha mindent megpróbált már az adósság behajtására. Ezért a minisztérium a probléma rendezése érdekében fölvette a kapcsolatot az Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezettel.

A PM 2001 nyarán éppen az esztergomi építkezés kapcsán értesítette a pénzintézeteket, köztük a Takarékbank Rt.-n keresztül a támogatásokat folyósító takarékszövetkezeteket arról, hogy a funkcióváltással létrehozott lakások a támogatások igényelhetősége szempontjából nem minősülnek új lakásnak. Talán éppen ez az oka annak, hogy az APEH mai tájékoztatása szerint az esztergomi eset egyedülálló, más laktanya-átalakításoknál a hitelintézetek nem folyósítottak a vevőknek új lakás építése után járó állami támogatásokat.