Hévíz: törölték a lápi bejegyzést

Vágólapra másolva!
A Zala Megyei Bíróság a közelmúltban érvénytelenítette azokat a tulajdoni lapi bejegyzéseket, melyek láppá minősítettek több száz Hévíz környéki külterületi ingatlant. A bejegyzéseket évekkel ezelőtt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) kérte, a nemzeti park továbbra is ragaszkodik az érintett területek láppá minősítéséhez.
Vágólapra másolva!

A Zala Megyei Bíróság a közelmúltban jogerős ítéletével töröltette az érintett ingatlanok tulajdoni lapjáról a lápi bejegyzést - tudta meg a Népszabadság. A megyei bíróság az Alkotmánybíróság állásfoglalásának figyelembevételével hozta meg a döntését.

A BFNP a természetvédelmi törvényre hivatkozva 2000-ben kezdeményezte, hogy több száz külterületi ingatlan tulajdoni lapjára vezessék rá a védettséget jelentő lápi bejegyzést. A földtulajdonosok közül mintegy ötvenen bíróságon támadták meg a földhivatali bejegyzést, amely számos kötöttséget jelent az ingatlanok hasznosításával kapcsolatban, jelentősen csökkentve azok piaci értékét.

Az AB határozata szerint az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követett el azáltal, hogy az 1996-ban életbe lépett természetvédelmi törvényben nem rögzítette, milyen módon kell a természetvédelmi hatóságoknak határozatot hozniuk egyes területek védetté nyilvánításáról. Az AB felszólította a parlamentet a természetvédelmi törvény módosítására, amelynek határideje március 31-én járt le. A jogszabályt nem változtatták meg.

Gál Róbert, a BFNP megbízott igazgatója közölte: továbbra is ragaszkodnak az érintett terület láppá minősítéséhez. Felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz, mert egy hasonló esetben a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság nem töröltette a védettséget jelző bejegyzést az érintett tulajdoni lapokról.