Pert nyert Szekeres a Magyar Nemzet ellen

Vágólapra másolva!
Megsértette Szekeres Imre becsületét, emberi méltóságát és jó hírnév védelméhez fűződő jogait Bayer Zsolt, és a cikkét megjelentető Magyar Nemzet. A jogerős bírósági ítélet szerint - a cikk állításával ellentétben - Szekeres Imre nem volt részese az 1956 utáni megtorlásoknak, és nem tartozott abba a körbe, amelynek tagjai titkosrendőri jelentéseket kaptak.
Vágólapra másolva!

Megsértette Szekeres Imre becsületét, emberi méltóságát és jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait Bayer Zsolt, valamint a cikkét "Új moralisták, farizeusok" címmel 2001. november 14-én közreadó Magyar Nemzet - állapította meg másodfokú jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság. Az ítélet indoklása szerint a cikk Szekeres Imrére vonatkozóan hamis látszatot keltő és valótlan állításokat közölt. A bíróság megállapította, hogy Szekeres Imre soha nem volt Pap János, az akkori MSZMP megyei első titkár beosztottja, soha nem volt tagja az MSZMP apparátusának. Emellett - a cikk állításaival és sugalmazásával szemben - Szekeres Imre már életkoránál fogva sem lehetett részese az 1956 utáni megtorlásoknak, és nem tartozott abba a körbe, amelynek tagjai titkosrendőri jelentéseket kaptak.

A bíróság eltiltotta a Magyar Nemzetet és Bayer Zsoltot a további jogsértéstől, és kötelezte az újságot, hogy az eredeti cikkel azonos helyen, kommentár nélkül tegye közzé az ítélet rendelkező részét. Az ítélet egyben nem vagyoni kártérítésként 400 ezer forint megfizetésére is kötelezte a napilapot. Szekeres Imre az összeget gyermekkórház támogatására fordítja - közölte a Miniszterelnöki Hivatal.