Három év alatt kapnak 24 milliárdot a szegény megyék

Vágólapra másolva!
A kormány szerdai szolnoki kihelyezett ülésén döntött arról, hogy a hét legszegényebb megye 24 milliárd forint területfejlesztési támogatást kap. A pályázatokon elnyerhető támogatásokat többek között útépítésre, környezetvédelemre, oktatásra, foglalkoztatás-fejlesztésre, infrastruktúra-fejlesztésre használhatják fel.
Vágólapra másolva!

Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára a szerdai kormánydöntéssel kapcsolatban az [origo]-nak elmondta: a költségvetési törvényben kiemelt hét legszegényebb megye kaphat kiemelt területfejlesztési támogatást. A törvény Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés és Somogy megyét jelölte ki.

Az összesen 24,6 milliárd forintos területfejlesztési támogatás három év alatt nyerhető el, nyolc minisztérium pályázatának útján. A költségvetési törvény rögzítette, hogy a minisztériumoknak a támogatásokra fordítható pénz 36 százalékát kell a legszegényebb hét megye támogatására fordítani - közölte Nagy, hozzátéve: a szerdai kormányülésen már csak véglegesítették a költségvetési törvényben foglaltakat.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy egy több összetevős mutató - például a lakosság száma, a foglalkoztatottság - alapján meghatározott kulcs segítségével osztják fel a pénzt a hét megye között.

A pályázatokat a megyei területfejlesztési tanácsok írják ki a minisztériumokkal történt előzetes egyeztetés alapján. A célkitűzéseket ugyanis a szaktárcák vezetői jelölik ki. Nagy Sándor közölte: ezügyben most folyik az egyeztetés a tárcák és a megyék között, de a fő irányokat a költségvetési fejezeti előirányzatok már kijelölték. A támogatás többek között útépítésre, környezetvédelemre, oktatásra, foglalkoztatás-fejlesztésre, infrastruktúra-fejlesztésre használható fel.