Rendőr toborozta a bérgyilkosokat

Vágólapra másolva!
Egy szabolcsi rendőr segített bérgyilkosokat toborozni ismerőseinek az ügyészek gyanúja szerint. A rendőr 900 ezer forintért vett rá két férfit egy 26 éves fiatalember meggyilkolására a nyomozás eddigi adatai szerint. 
Vágólapra másolva!

Bérgyilkosságban való részvétellel gyanúsítanak egy rendőrt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség gyanúja szerint K. László készenléti rendőr szerzett bérgyilkost tavaly tavasszal egy kékcsei férfi meggyilkolására.

A gyilkosság tavaly március 25-én éjjel történt. Két álarcos férfi rontott be az áldozat kékcsei lakásába, ahol egyetlen lövéssel megölték a 26 éves családfőt, felesége és 6 éves gyereke szeme láttára. A gyilkosok távozásuk előtt megkötözték az áldozat feleségét és gyerekét, és átkutatták a lakást.

A rendőrség már a nyomozás kezdetén feltételezte, hogy leszámolás, vagy bérgyilkosság történt. Erre utalt az is, hogy az áldozat többszörösen büntetett előéletű volt, és rettegésben tartotta a környezetét. A rendőrök ez alapján találtak rá egy kékcsei házaspárra, akik üzleti okokból régóta haragosai voltak az áldozatnak, és a gyanú szerint többször felfogadtak már verőembereket ellene.

A nyomozás adatai szerint a házaspár végül a készenléti rendőrként szolgáló, szabolcsveresmarti K. Lászlót kérte meg, hogy szerezzen bérgyilkost. K. László a gyanú szerint egy szabolcsveresmarti és egy szolnoki férfit vett rá a gyilkosság végrehajtására, 900 ezer forintért.

A rendőrség felbujtóként gyanúsítja a volt rendőrt és a kékcsei házaspárt. A másik két férfi egyikét nyereségvágyból elkövetett, előre kitervelt emberöléssel, társát bűnsegédként gyanúsítják. A gyilkosság ügyében kedden zárult le a nyomozás, az ügynek mind az öt gyanúsítottját előzetes letartóztatásba helyezték.