Nem változtatna a MeH létszámán Kiss Péter

Vágólapra másolva!
Kiss Péter leendő kancelláriaminiszter szerint nem indokolt bővíteni a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) létszámát. Májusban, az új EU-miniszteri poszt létrehozásával pedig úgyis kisebb lesz a MeH. Az esetleges strukturális változtatásokról a leendő miniszter még nem kívánt beszélni az alkotmányügyi bizottság előtt folyó meghallgatásán, mint mondta: 3-4 hétre van szüksége ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjon a tárcáról.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Elsősorban az esetleges személyi, létszámbeli és strukturális változásokról faggatták az alkotmányügyi bizottság tagjai a keddi meghallgatáson Kiss Péter leendő kancelláriaminisztert. Az ellenzék többször is felemlegette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a kampány idején olcsóbb, kisebb kancelláriát ígért. Vitányi István, Szabó Erika, Mátrai Márta fideszes képviselők szerint azonban a kormányváltást követően csak folyamatosan felduzzasztották a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) létszámát. Kiss Pétertől azt tudakolták, tervez-e további bővítést vagy jelentősebb strukturális átalakítást.

Kiss Péter közölte: a hivatalba lépését követő 3-4 hétben áttekinti a MeH működését, és ez alapján dönt az esetleges strukturális változtatásokról. Szerinte a jelenlegi feladatok mellett nincs szükség a létszám további kibővítésére. Megemlítette, hogy májusban az EU-miniszter munkába lépésével a területfejlesztés és a Nemzeti Fejlesztési Terv elkerül a MeH-től, és a feladatokkal együtt az abban dolgozó személyek is átkerülnek a tárca nélküli miniszterhez. Így a MeH a korábbinál kevesebb fővel dolgozik tovább.

Kiss Péter portréja/itthon/20030224kiss2.htmlRugalmasabb lesz a nyugdíjrendszer - Kiss Péter a Társalgóban/uzletinegyed/hirek/20020826rugalmasabb.html

A miniszterjelölt a tervezett azonnali intézkedései közé sorolta a MeH egységes működéséhez szükséges közigazgatási feltételek megteremtését, illetve a közigazgatási egyeztetés megerősítését. Kiss Péter közölte: fontosnak tartja, hogy a MeH szakmailag egységes tárcaként működjön. "Azon vagyok, hogy az ehhez szükséges személyi feltételeket és mechanizmusokat biztosítsuk" - tette hozzá. A MeH feladatai között említette a döntések szakmai előkészítését, a kormányzati döntések társadalmi hatásainak elemzését és az önkorrekciós képesség javítását. Kiss Péter az EU-csatlakozáshoz szükséges jogharmonizációt követően úgy látja: a mennyiségi munka helyett a jövőben a minőségi jogalkotásra kell törekedni.

Forrás: ORIGO
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A leendő miniszter több kérdést kapott Keller László közpénzügyi államtitkár működésével kapcsolatban is. Kiss Péter közölte: Keller tevékenysége nemcsak az előző kormány működésére terjed ki, hanem a jelenlegi kormányt is éppúgy vizsgálja. Hozzátette: a jövőben ő is "kényesen" figyelni fog arra, hogy ez így legyen.

A bizottsági ülést követően Kiss az [origo]-nak azt is mondta: bár bizonyos feladatkörök a MeH-től átkerülnek májusban az új EU-miniszterhez, szerinte a jövőben megerősödik a MeH koordinációs szerepe az EU-kérdésekben. Úgy vélte, mivel a csatlakozással az EU-ügyek már nem a külpolitkához, hanem sok szempontból a belpolitikához kerülnek át, minden egyes tárcának több feladatot kell vállalnia e tárgykörben. Elsősorban azokra a tárcákra hárul több munka, amelyek a Nemzeti Fejlesztési Tervben megjelölt öt operatív program gazdái.

Az alkotmányügyi bizottság 15 igen, 11 tartózkodás mellett javasolta Kiss Péter kinevezését. Igennel a kormánypárti képviselők szavaztak, míg az ellenzék tartózkodott.