Könnyebben kiadnák a rágalmazó képviselőket

Vágólapra másolva!
A mentelmi bizottság kormánypárti tagjai szerint a becsületsértési és rágalmazási ügyekben változtatni kellene az utóbbi évek gyakorlatán. Azt kifogásolták a kormánypárti képviselők, hogy az előző parlamenti ciklusban egyetlen ilyen ügyben sem függesztették fel képviselők mentelmi jogát, még akkor sem, ha ezt az érintett kérte. Az ellenzék nem változtatna a jelenlegi szokásjogon. A kormánypárti elképzeléseknek ellentmond a gyakorlat: a testület keddi ülésén nem javasolták Répássy Róbert (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését egy magánvádasügyben, pedig ezt a politikus kérte.
Vágólapra másolva!

Rágalmazási és becsületsértési ügyekben is felfüggesztenék a képviselők mentelmi jogát kormánypárti képviselők. Az Orbán-kormány alatt egyetlen ilyen ügyben sem függesztették fel a képviselők mentelmi jogát. A mentelmi bizottság keddi ülésén több kormánypárti képviselő is felvetette, hogy változtatni kellene ezen a gyakorlaton.

Tatai-Tóth András MSZP-s képviselő szerint a testületnek egy elvi állásfoglalást kellene készítenie arról, hogyan szavazzanak abban az esetben, ha képviselők közötti vita során hangzik el olyan kijelentés, amiért az egyik fél perelne, vagy amennyiben egy képviselő más minőségében, például újságíróként sérti meg valakinek a becsületét, esetleg egy nem képviselőt rágalmaz meg.

Géczi József Alajos, a testület szocialista elnöke szerint az angol parlamentben már régóta működő becsületbíróságot kellene felállítani. Ez a testület dönthetne arról, hogyan büntessék meg a rágalmazó képviselőket. Felvetette azt is, hogy ha nem hoznak létre becsületbíróságot, etikai kódexet dolgozzanak ki arról, mit tehet meg egy képviselő a politikai véleménnyilvánítás keretein belül.

Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő szerint a parlamentben mindenki azt mondhat, amit akar. Az Országgyűlésen kívül viszont ugyanazok a szabályok vonatkozzanak a képviselőkre, mint bárki másra. Közölte, hogy minden olyan indítványt támogat, amelyben nem képviselő kéri a mentelmi jog felfüggesztését.

Kerényi János, a testület fideszes tagja szerint nehéz a kialakult szokásjogon változtatni, mert a képviselők már megszokták a jelenlegi gyakorlatot. Ezért az ellenzéki politikus szerint nem szabad gyorsan változtatni a helyzeten.

Csákabonyi Balázs (MSZP) úgy vélte, hogy alapvetően eltérnek egymástól azok az ügyek, amelyekben képviselő akar beperelni egy másik képviselőt, és azok, amikor magánszemély perelne egy képviselőt. Közölte azt is, hogy az sem szerencsés, hogy az utóbbi években még akkor sem függesztették fel magánvádas ügyekben a képviselők mentelmi jogát, ha azt az érintett képviselő kérte.

A keddi ülésen azonban az elhangzottakkal ellentétes döntés született. A bizottság ugyanis nem javasolja Répássy Róbert mentelmi jogának felfüggesztését, aki kérte a testülettől, hogy függesszék fel mentelmi jogát. Répássyt egy magánszemély akarja beperelni egy nyilatkozata miatt.