Repterük miatt szavaztak nemmel a pápai fideszesek

Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán és Kontrát Károly fideszes képviselők azért nem szavazták meg a NATO-szállítmányok magyarországi áthaladását, mert mindketten a katonai reptérrel rendelkező Pápa képviselői. Rajtuk kívül csak egy szocialista képviselő szavazott nemmel, ő azonban tévedésből nyomta meg a nem gombot.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés hétfő este mondott igent arra a NATO-kérésre, amely a Törökország védelmének megerősítését szolgáló szállítmányok magyarországi áthaladására vonatkozott. Mindössze három képviselő szavazott nemmel: a szocialista Avarkeszi Dezső, valamint két fideszes képviselő, Kovács Zoltán és Kontrát Károly. Avarkeszi utóbb közölte, tévedésből szavazott nemmel, Kovács és Kontrát azonban lelkiismereti okokkal indokolta döntést.

A két ellenzéki képviselő nem kívánt nyilatkozni indokaik hátteréről. A Fidesz-frakció sajtóirodája közölte, a politikusok lakóhelyük miatt utasították el a javaslatot, ugyanis mindketten a katonai repülőtérrel rendelkező Pápa képviselői. Kovács egyben Pápa polgármestere is.

A NATO kérésének parlamenti elfogadását hosszú vita előzte meg, mivel a Fidesz ragaszkodott hozzá, hogy olyan határozatot fogadjanak el, amely garantálja, hogy kizárólag védelmi eszközöket lehessen átszállítani Magyarországon.