Vágólapra másolva!
A parlament hétfő este 335 igen, 3 nem szavazattal igent mondott a NATO kérésére, amely a Törökország védelmének megerősítését szolgáló szállítmányok magyarországi áthaladására vonatkozott. A parlament korábban támogatta a Németh Zsolt fideszes és Keleti György szocialista képviselők által délután közösen benyújtott határozati javaslatot módosító indítványt, amely garantálja, hogy kizárólag védelmi eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani.
Vágólapra másolva!

Hozzájárult a Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok magyarországi áthaladásához az Országgyűlés hétfőn este. A kormány - kétharmados többséget igénylő - előterjesztését 335 igen szavazattal, 3 nem voks mellett fogadta el a parlament.

A képviselők a javaslat határozathozatala előtt támogatták azt a módosító indítványt, amelynek lényege, hogy kizárólag a NATO védelmi tervező bizottsága február 16-i döntését tartalmazó mellékletben foglalt tevékenységek szerinti csapatok, katonai eszközök és berendezések szállíthatók Magyarországon keresztül.

A NATO-felkérés lényege, hogy katonai eszközök és berendezések Törökország területére történő szállítása céljából Magyarország légterét és kijelölt repülőtereit, vasúti és közúti hálózatának kijelölt részeit 2003. december 31-ig igénybe vehessék.

A kormány előterjesztésére nemmel szavazók közül Avarkeszi Dezső (MSZP) - közlése szerint - tévedésből nyomta meg a nem gombot, míg Kovács Zoltán és Kontrát Károly fideszes képviselők - Kovács Zoltán tájékoztatása szerint - lelkiismereti okokból utasították el a határozati javaslatot - írja az MTI.

Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke délután közölte: a Fidesz támogatja a Törökország védelmével kapcsolatos NATO-felkérés ügyében beterjesztett országgyűlési határozati javaslatot, mivel a kormánypártok elfogadták a Fidesz-frakció módosító indítványát, amely garantálja, hogy csak védelmi eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani.

Németh Zsolt szerint szemmel látható, hogy a kormányzatot sikerült rákényszeríteni arra, hogy - összhangban a NATO határozatával - kizárólag Törökország védelmével kapcsolatos katonai eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani. Kijelentette: a Fidesz számára örömöt jelent, hogy a kormánypártok elfogadták az ellenzéki párt módosító indítványát, és a javaslat normaszövegének részévé tették a NATO-felkérés teljes szövegét.

Keleti György szerint nem arról volt szó, hogy a Fidesz meggyőzte a kormánypártokat, hanem arról, hogy a kormánypártok úgy ítélték meg: olyan fontos döntésről van szó, amelynek egyeztetésénél érdemes a legvégsőkig elmenni.

Jelmezes béketüntetés a Parlamentnél/itthon/20030224jelmezes.html

Németh elmondta, hogy a beterjesztett országgyűlési határozati javaslat mellékletét képezi a NATO-döntés. Hozzátette, a Fidesz erőfeszítései eddig arra irányultak, hogy normaszöveggé változzon a NATO-határozat. Kijelentette, sikerült elérni ezt a célt. Szerinte a korábbi előterjesztésben szerepelt egy olyan mondat, amely lehetőséget adott volna arra, hogy ne csak védelmi eszközöket szállítsanak.