Fűtés nélkül maradhat Ajka

Vágólapra másolva!
A csődközelben lévő Bakonyi Erőmű már csak korlátozott ideig tudja saját erőből biztosítani a város hőellátását, az igazgatóság döntése szerint egyelőre emberiességi okokból még fenntartják a szolgáltatást. Az erőmű azonnali segítséget kér. A cég közleménye szerint, ha nem kapnak anyagi támogatást, a város 7 ezer lakásában, a helyi kórházban és az összes közintézményében megszűnhet a hőszolgáltatás.
Vágólapra másolva!

A Bakonyi Erőmű Rt. igazgatóságának döntése szerint a 30 ezres város távfűtéséhez szükséges hőenergiát - a cég tetemes vesztesége ellenére - emberiességi okokból egyelőre fenntartják. A részvénytársaság azonnali segítséget kér, ugyanis egyedül már nem képes kilábalni a csődközeli helyzetből, ennek következményeként pedig 7 ezer lakásban, a helyi kórházban és Ajka összes intézményében megszűnhet a hőszolgáltatás. Az ajkai kórház igazgatója, Széll András az [origo]-nak elmondta: hivatalos értesítést még nem kapott arról, hogy veszélyben lenne a kórház működése a fűtés leállítása miatt. Egyelőre semmilyen korlátozást nem kellett életbe léptetni a 400 beteget ellátó kórházban. A főigazgató ugyanakkor megjegyezte: kormányzati beavatkozásra lesz szükség, ha valóban veszélybe kerülne a kórház működése az erőmű csődje miatt.

A Bakonyi Erőmű Rt. jelentős vesztesége miatt 400 munkahely megszűnését helyezték kilátásba, várhatóan idén bezárják a balinkai szénbányájukat is. A cég szerinte ennek az az oka, hogy a Magyar Villamos Művek Rt. nem kötött hosszú távú áramvásárlási szerződést az erőművel, és idén január elsejétől az erőmű kikerült a közcélú villamos-energia termelők közül. A jelenlegi áramtermelésből és a hőtermelésből nem képesek fenntartani az erőmű működését. A gazdasági ellehetetlenülésükhöz az is hozzájárult, hogy a tervezett új szenes erőmű megépítésének elmaradása miatt piac nélkül maradt a balinkai szénbánya -áll a Bakonyi Erőmű Rt. közleményében. 400 bányász elbocsátása mellett veszély fenyegeti a társaság további 2700 dolgozójának munkahelyét is.

A Bakonyi Erőmű új tárgyalásra számít az MVM-perben/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20010322abakonyi.html