A kormányszóvivő szerint nem igazak Varga állításai

Vágólapra másolva!
Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint bizonyítható, hogy Varga Mihály volt pénzügyminiszter nem mond igazat László Csaba pénzügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök és Dobrev Klára volt kabinetfőnök személyi aktájának kikérésével kapcsolatban. Varga ugyanakkor azt állítja: a kormányszóvivő csúsztat, és nyilvánvalóan az APEH adatmásolási ügyéről kívánják így elterelni a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint tényekkel bizonyítható, hogy Varga Mihály volt pénzügyminiszter nem mond igazat az aktabekérésekkel kapcsolatban. Varga korábban az [origo]-nak elmondta: miniszterként kikérte László Csaba jelenlegi pénzügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök és Dobrev Klára, Medgyessy volt kabinetfőnökének személyes aktáját. Mindhárman dolgoztak korábban a Pénzügyminisztériumban.

Varga azt állította, hogy rutinszerűen kértek be személyi aktákat. A kormányszóvivő azonban a PM főosztályvezetőjének nyilatkozatára hivatkozva közölte: az elmúlt öt évben csupán az említett három személyi aktát kérték ki, legalábbis ennek van írásos nyoma. A kormányszóvivő ismertette: Medgyessy és Dobrev aktájának kikérésére 2001. július 3-án, László csaba aktájának kikérésére pedig 2002. február 18-án került sor.

A volt pénzügyminiszter szerint a kormáynszóvivő csúsztat, mivel a költségvetési bizottság szerdai ülésén Burány Sándor, a PM politikai államtitkára is közölte, hogy munkatársai kiválasztásakor betekintett azok személyi aktájába.

Gál J. közölte: a titkárnők tanúk előtt vallották, hogy másoltak személyi aktákat. A kormányszóvivő feltette a kérdést: melyik aktát másolták, és ha nem az említett három közül az egyiket, akkor miért nincs nyoma más akta kikérésének.

Varga az [origo]-nak elmondta: László Csaba aktáját azért kérte ki, mert egy bejelentést ellenőrzőtt, miszerint László nagyobb végkielégítést vett fel távozásakor, mint ami járt volna neki. A vizsgálat megállapította, hogy a bejelentés nem volt igaz. A bejelentést iktatni kell, ez azonban nem történt meg, így vélhetően Varga nem mond igazat - reagált erre a kormányszóvivő.

Az [origo]-nak Varga Medgyessy aktájával kapcsolatban azt mondta: ennyi idő távlatából már nem emlékszik pontosan, milyen ügy miatt volt szüksége rá. Úgy vélte, valószínűleg egy interpelláció előkészítése során nézett bele az iratokba. A lehetséges ügyek közé sorolta Varga az orosz államadósságot, a bankprivatizációs ügyeket, a metrópert és a Gresham-ügyet, mivel emlékei szerint azidőtájt ezekkel a témákkal foglalkoztak. A kormányszóvivő ezt az állítást elmondása szerint azért nem tartja valósnak, mert az említett témákkal kapcsolatban nem nyújtottak be interpellációt azidőtájt, ráadásul júliusban éppen nyári szünet volt, így a Parlament nem ülésezett. Varga a kormányszóvivői tájákoztatót követő sajtótájékoztatóján továbbra is kitartott amellett, hogy egy interpellációhoz nézett bele az aktákba. Mint mondta, valószínűleg Lentner Csaba MIÉP-es képviselő egyik interpellációjáról lehetett szó, ugyanis a politikus 2001-ben több interpellációt is intézett a pénzügyminiszterhez Medgyessy Péterrel kapcsolatban.

Dobrev Klára, Medgyessy volt kabinetfőnöke aktájával kapcsolatban a volt pénzügyminiszter elmondta: emlékei szerint egy kaszinó-tender ügyében nézhetett bele a dossziéba. A konkrét üggyel kapcsolatban Varga nem árult el részleteket, csupán annyit jegyzett meg, hogy egy kaszinónyitási ügyet a PM készített elő, és míg a minisztérium egy külföldi céget ajánlott, a kormány hazai vállalkozónak akarta megadni az engedélyt. Azzal kapcsolatban, Dobrevnek, aki közvetlenül a tendereztetés előtt távozott, mi köze volt az ügyhöz, Varga csupán annyit mondott: "valamit tisztázni kellhetett". A kormányszóvivő erre azzal reagált: Dobrev az aktakikérés előtt másfél évvel távozott, mert a kaszinó-tender ügyében eltért a véleménye a tárca vezetésének véleményétől. Gál J. szerint ezért ebben az ügyben nem jó aktát kért ki Varga.

A kormányszóvivő is megerősítette, hogy az ügyben folyó belső vizsgálatnak Vargára nézve nem lesz jogi következménye, mivel a miniszternek joga van a személyi aktákba betekinteni. Hozzátette: akkor azonban megszegte a szabályokat, ha az érintettek beleegyezése nélkül lemásoltatta az aktákat. Varga azonban ezt tagadta. A kormányszóvivő közölte: továbbra is választ várnak a volt minisztertől arra, miért kérette ki az aktákat, azokról készült-e másolat; illetve ha valóban rutinszerűen kért ki aktákat, akkor annak miért nincs írásos nyoma.

Varga szerint a PM kabinetirodáján vezetett nyilvántartásból ki kellene derülnie annak, hogy ki és kinek az aktáját kérte ki. A politikus nem érti, hogy ez a nyilvántartás hova tűnt. A csütörtök délutáni sajtótájékoztatón részt vett Tállai András - a tárca korábbi politikai államtitkára - is, aki elmondta, nem megfelelően tartják nyilván ezeket az adatokat. Azt ugyanis, hogy ki és kinek az aktáját kéri ki, csupán egy kartonlapra írják fel. Ezt a kartont pedig bármikor ki lehet cserélni - mondta a politikus. Tállai ezt saját tapasztalat alapján mondta, a volt államtitkár ugyanis csütörtökön kikérte saját aktáját a PM-től. Varga Mihály elismerte, hogy az ő minisztersége alatt is ilyen módon történt a nyilvántartás, szerinte azonban a jelenlegi eljáráson változtatni kellene.

Kapcsándi Dóra, Komáromi Gergely