Közlekedés - szerda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A fővárosi fő- és tömegközlekedési utak zöme száraz, a vízátfolyások környékén a szórás miatt vannak nedves útszakaszok is. A hidakon a páralecsapódás miatt fokozott óvatossággal hajtsanak! Az FKF Rt. 27 szórógéppel járta/járja az utakat.

A BKV járatai rendben elindultak, és fennakadások nélkül közlekednek. A 86-os autóbuszok Batthyány téri megállóját a Vásárcsarnok elől áthelyezték a Fő utcába a Csalogány utcához, mert a Vásárcsarnokot felújítják. A 11-es és a 29-es autóbuszok új menetrendi tájékoztatóját az autóbuszokon találják meg az utasok. A 104-es autóbusz megáll a Székesdűlő-ipartelepnél, a volt Házgyár megállójában is. A 166-os autóbuszok a Grassalkovich út-Hősök tere útvonalon viszik az utasokat, mert Soroksáron a Templom utcát lezárták a Tárcsás utca és az Erzsébet utca között. A Kerepesi úton, a Gyömrői úton, a Haraszti úton és a Balatoni úton burkolat-javítás miatt egy-egy szakaszon sávlezárást kell kikerülni.

Mától a VIII. kerületben a Vas utcában építkezés kezdődik, ezért a Kőfaragó utca után egy szakaszon a fél útpályát elkerítik és a megállást megtiltják. Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Rákospalotai körvasút sor és a Szerencs utca között a kifelé vezető belső sávot időszakosan és szakaszosan lezárják, mert cserélik a kábeleket. Az 5-ös főút fővárosi szakaszán a Helsinki úton a János utcánál tart a csatornaépítés a kifelé vezető oldalon, ahol a belső sávot bontották fel egy hosszabb szakaszon. A XI. kerületben az Orlay utcát véglegesen egyirányúsították a Bartók Béla út irányába a Mányoki úttól.

A Helsinki út - Grassalkovich út útvonalon a fagy okozta úthibák miatt a 60 és a 70 km/órás sebességkorlátozó táblákat letakarták, így most a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra, ezen kívül a 11-es főút fővárosi szakaszán, a Szentendrei úton és a Budafoki út - Hunyadi János út útvonalon. A Budai alsó rakparton 30 km/órás sebességkorlátozó táblákat helyeztek ki egy- egy szakaszon, valamint a Nagy Lajos király útján, a XI. kerületben az Andor utcában és a Galvani utcában.

Az Izabella utcában felújítják a gázvezetéket az Andrássy út és az Aradi utca között, ezért itt is a fél útpályát lezárták. A munkaterület mellett csak váltakozó irányban lehet közlekedni.

A Kőbányai úton tart a csatornaépítés, irányonként továbbra is csak egy sáv járható a Könyves Kálmán körúttól a Mázsa utcáig, innen a Mázsa térig pedig a kifelé vezető külső sávot bontották fel. A Pongrác úton a Kőbányai úttól kezdődően egy hosszabb szakaszon útszűkületre kell számítani a Kerepesi út felé vezető oldalon.

Vidéki utak

Az autópályák és főutak országszerte szárazak, jól járhatók. Ködfoltok nehezítik a közlekedést Békésben, Makó, Berettyóújfalu, Mátészalka környékén és az M0-ás autóút teljes hosszában. A látási viszonyok 100 és 200 méter közöttiek. Vas megyében heves szél fújja a korábban leesett friss havat, kisebb hóátfúvásokat okozva ezzel. Ugyancsak a szél okoz gondot a Hernád-völgyben és Bodrogközben, ahol a kialakult hótorlaszok miatt néhány út vagy csak egy nyomon, vagy egyáltalán nem járható.

A személyautósoknak kifelé Hegyeshalomnál félórás, Záhonynál kifelé pedig egy órás a várakozás.

A 2/A jelű úton kátyúznak: a 36-os és a 22-es km-nél Budapest felé lesz sávlezárás. Az 5-ös főúton 82-102-es km-e, az 51-es főúton Tass mellett, Dunapataj és Kalocsa között, az 52-esen Fülöpszállás közelében, az 53-ason Solt és Akasztó között is fenntartási munkák okoznak sávlezárást. Február elsejétől nem közlekedhetnek a 12,5 tonna össztömeg feletti járművek a 10-es főúton Dorogon. A kijelölt terelőút Esztergom-Kertvároson át a 117- es főút. Pécsett a 6-os főúton három útszűkület okozhat fennakadást: a 193-as és a 197- es km-nél Szigetvár felé, a 198-asnál pedig Pécsvárad felé. Az 52-es főúton Dunaföldváron a hídfeljárónál útcsatlakozást építenek. Útszűkület és sebességkorlátozás érvényes. Az 56-os főút 3-as km-énél Szekszárdon a Rákóczi utcában a Bátaszék felé vezető külső sávot lezárták. A 71-es főúton Keszthely közelében a közlekedésre veszélyes fákat, faágakat vágják. 17.00 óráig esetenként megállítják a forgalmat.