Négypárti támogatás az amerikai hadseregnek

Vágólapra másolva!
A hétfő délelőtti egyeztetésen mind a négy parlamenti frakció képviselője támogatta az Egyesült Államok azon kérését, hogy használhassák a magyar utakat és a vasúti hálózatot. A felhatalmazás a NATO-tagországokra és a tagjelölt országokra is vonatkozik. A parlament délután szavaz a kétharmados többséget igénylő kérdésről.
Vágólapra másolva!

A kormány részéről Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter vett részt a hétfő délelőtti négypárti egyeztetésen. A kormánypártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Keleti György (MSZP) és Kuncze Gábor (SZDSZ) képviselte. Az ellenzék részéről Herényi Károly (MDF), Simicskó István (Fidesz) és Németh Zsolt (Fidesz) vett részt a találkozón.

A megbeszélést követően Kovács László közölte: mind a négy frakció képviselője támogatta az amerikai kérést. Az Egyesült Államok a NATO 4. cikkelye alapján azt kérte, hogy a Törökország védelmével kapcsolatos haderőmozgásokhoz többek között Magyarország útjait és vasúti hálózatát is használhassák. A felhatalmazás az év végéig szól, és minden NATO-tagra, illetve a tagjelölt országokra is vonatkozik.

Az ellenzéki képviselők közölték: személyes véleményük alapján támogatták a kérést, azonban az ügyben még nincs egységes frakcióálláspont. Azóta mind az MSZP, mind az MDF frakció támogatásáról biztosította a javaslatot. A végső döntéshez a Parlament kétharmados támogatására van szükség. A szavazást délutánra tervezik.

Az egyeztetésen az előzetes tervek szerint szó lett volna arról is, hogy egy esetleges Irak elleni akció esetén mi legyen a magyar álláspont. Ez a pont azonban lekerült a napirendről, mivel az ENSZ még nem döntött az ügyben.

Az MSZP-frakció számára a Törökország védelmével kapcsolatos négypárti megegyezés elfogadható - mondta Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes, aki hozzátette: a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportja meghallgatta Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek az ügyben adott tájékoztatását. Azt kértük, készüljön egy terv arra nézve, hogy melyek lehetnek azok a feladatok, amelyeket Magyarország NATO-tagként teljesíthet, és melyek azok, amelyeket nem - tette hozzá Juhász Gábor.

Az MDF parlamenti frakciója úgy döntött: támogatja, hogy Magyarország a NATO-kérésnek megfelelően engedélyezze a Törökország védelmét szolgáló katonai szállítmányok áthaladását területén, illetve légterében. Karsai Péter, az honvédelmi bizottság MDF-es alelnöke emlékeztetett: Magyarország, amikor 1999-ben csatlakozott a NATO-hoz, vállalta a washingtoni szerződés negyedik cikkelyét is, így "nem áll módunkban azt mérlegelni, hogy egy ilyen kérés indokolt, vagy sem". A NATO-döntés alapján Magyarország nem tehet mást, mint hogy hozzájárul a szállítmányok áthaladásának engedélyezéséhez. Karsai Péter utalt arra, hogy a frakcióülésen a vita arról szólt: mennyiben jelenti ez a kérés az Irak elleni háború előkészítését és mennyiben Törökország védelmét. A frakcióban sokan úgy vélik, hogy ez a kérés "előszobája" az Irak elleni felvonulásnak - mondta a politikus, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO-szerződés betartása olyan nemzeti érdek, amely megelőzi a pillanatnyi pártérdeket is.