A hivatásos hadsereget támogatja a lakosság

Vágólapra másolva!
A felnőttek 69 százaléka támogatja, hogy Magyarország védelmét hivatásos katonákból álló hadsereg lássa el - derült ki a Tárki februári felméréséből. A sorkötelesség fenntartásával a válaszadók mindössze 22 százaléka értett egyet.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készült kutatás eredményei szerint a felnőttek 69 százaléka egyetért azzal, hogy hivatásos katonákból álló hadsereg lássa el a honvédelmi feladatokat Magyarországon, és többségük ennek minél hamarabbi bevezetését szorgalmazza - derült ki a Tárki februári felméréséből, amelyet a Magyar Hírlap közöl. A sorkötelesség fenntartását a válaszadók mindössze 22 százaléka tartotta kívánatosnak.

A 18 és 29 évesek között az átlagosnál jóval magasabb, 85 százalék a hivatásos haderőre való áttérés támogatottsága. A 60 éven felüliek között viszont az átlagosnál alacsonyabb, 56 százalékos azok aránya, akik egyetértenek a hivatásos haderőre való áttéréssel és a sorkötelesség megszüntetésével. A hivatásos haderőre való áttérés támogatottsága viszont növekszik a válaszadó iskolai végzettségével.