Csak a mulasztó alsósokat lehet megbuktatni

Vágólapra másolva!
Csak azok a kisdiákok kötelezhetők évismétlésre, akik (igazolt vagy igazolatlan) mulasztásaik miatt nem tudtak megfelelni a követelményeknek - derül ki az államigazgatási egyeztetés alatt álló közoktatási törvénytervezetből. Eszerint az általános iskola első három évfolyamába járók még megúszhatják a hagyományos osztályzást: őket még szövegesen értékelik évvégén is.
Vágólapra másolva!
Bukás és házi nélküli iskola - álmok a közoktatásban/noilapozo/szuloknek/20030211bukas.html

Az általános iskola első három évfolyamában szöveges értékeléssel kell kifejezni a tanulók előmentelét - olvasható az oktatási tárca által elkészített, államigazgatási eljárás alatt lévő közoktatási törvénytervezetben. Így osztályzatok helyett írott formában kell kifejteni azt, hogy a diák kiválóan, jól, megfelelően teljesített, vagy éppen felzárkóztatásra szorul. A szöveges értékelés külföldön, illetve a hazai alternatív tanrendű iskolákban megszokott dolog. A Waldorf-iskolákban például az év végi szöveges bizonyítvány része a rajzzal vagy festménnyel illusztrált bizonyítványvers is. A Rogers-iskolák is elsősorban a szöveges értékelést alkalmazzák, az első hat évfolyamban kizárólagos jelleggel.

Az első három évfolyamban csak akkor lehet évismétlésre kötelezni a diákot, ha az előírt követelményeknek az igazolt vagy igazolatlan mulasztásai miatt nem tudott eleget tenni, vagy ha ezt a szülő kéri. Szintén ezeket a rendelkezéseket kell alkalmazni - évfolyamtól és iskolatípustól függetlenül - idegennyelv tanulása esetén is, igaz, itt csak az első évben.

A tanuló részére engedélyezhető az évfolyamismétlés abban az esetben is, ha egyébként felsőbb évfolyamra léphetne - mondaná ki az új jogszabály. Az engedély megadásáról a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő kérésére az iskola igazgatója dönt. A szülő kérésére az első-negyedik évfolyamon engedélyezni kell az évfolyam megismétlését.

Az eredeti elképzelések szerint a törvény megtiltotta volna a hétvégi házi feladat kiszabását az alsós diákok számára, azonban a módosított tervezetben ez a passzus már nem szerepel.