Két év múlva megszűnik a sorozás

Vágólapra másolva!
A kormány döntött arról, hogy 2005 elején szűnik meg a kötelező sorkatonai szolgálat. A tervezett 25-30 ezer fős profi hadsereg költségei kisebbek lennének, az átállás a jelenlegi számítások szerint 62 milliárd forintba kerülne.
Vágólapra másolva!

2005 elejére szűnik meg a kötelező sorkatonai szolgálat a kormány pénteki döntés szerint. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a pénteki kormányülés után elmondta, hogy az önkéntes seregre való átálláshoz törvénymódosításra van szükség, ki kell mondani, hogy felfüggesztik a sorkatonai kötelezettséget. A honvédség a tervek szerint 5-10 éves szerződést kötne a fiatalokkal, és vállalná, hogy ezalatt képzést is nyújtana nekik, hogy utána el tudjanak helyezkedni. Jelenleg főként szakmunkások jelentkeznek hivatásos katonának, de szeretnék elérni, hogy érettségizett fiatalok is mind többen jelentkezzenek. A szerződésben szerepelne az is, hogy a bevonulónak vállalnia kell, hogy külföldre is küldhető.

Juhász szerint hosszú távon olcsóbb lesz a profi hadsereg, mint a jelenlegi. Az átszervezés után a mostaninál jóval kevesebb, mindössze 25-30 ezres létszáma lesz a szervezetnek. Csökkenteni fogja a költségeket, hogy kevesebb körlet kell majd, ugyanakkor jobb ellátásra-elhelyezésre lesz szükség. A jelenlegi számítások szerint 62 milliárd forintba kerül az átállás. Ma a szerződéses katonák bruttó 100 ezer forintot kapnak, a cél azonban az, hogy néhány éven belül ők legyenek a legjobban fizetett állami alkalmazottak.