Két hét múlva új vezetője lesz a honvédségnek

Vágólapra másolva!
Két hét múlva új vezérkari főnöke lesz a hadseregnek. A március elsejével nyugdíjba vonuló Fodor Lajos vezérezredes lehetséges utódjai között van Szenes Zoltán és Bali József vezérőrnagy, valamint Havril András altábornagy.
Vágólapra másolva!

Szenes Zoltán és Bali József vezérőrnagy, valamint Havril András altábornagy esélyes arra, hogy elnyerjék Magyar Honvédség vezérkari főnöki tisztjét - tudta meg a Népszava. A jelöltekkel a kormányfő is személyesen tárgyal. A tárgyalásokat még a héten befejezi Medgyessy Péter, a jövő héten pedig Juhász Ferenc faggatja a őket, hogy mielőbb dönthessen.

A honvédség jelenlegi vezetője, Fodor Lajos vezérezredes, nyugállományba vonul, és március elsejével leszerel. Az átadás átvételi ceremóniát már február 27-én megtartják. Fodor Lajos nyugdíjba vonulása után diplomáciai pályára készül, az MTV Híradójának értesülései szerint az ausztráliai Canberrában lesz nagykövet.

Szenes Zoltán, aki jelenleg a honvédség törzsigazgatója, tapasztalt NATO-viselt katona, Bali József, a tárca védelempolitikai államtitkára már ENSZ-missziót is vezetett, Havril András a csapatélet valamennyi stációját végigjárta - írja a Népszava.