Vágólapra másolva!
61 új főtisztviselő kinevezéséről döntött a kormányfő. A megüresedett, illetve megüresedő helyekre pályázók pár hét múlva - nemzetbiztonsági ellenőrzésük lezárta után - válhatnak véglegesen a főtisztviselői kar tagjaivá - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Pár héten belül hatvanegy új kormányzati főtisztviselőt nevez ki a kormányfő - tudta meg a Népszabadság. A főtisztviselők háromszáz fős keretéből 59, a főtiszti 150-es keretből pedig két megüresedett, illetve a közeljövőben megüresedő - helyet lehet most betölteni. A helyekre korábban pályázatot írtak ki. A miniszterelnök ugyan már döntött a kinevezésekről, ez azonban csak a jelenleg is folyamatban levő nemzetbiztonsági ellenőrzés lezárta után válhat véglegessé.

A Medgyessy-kormány hivatalba lépése után kevéssel módosította a kinevezés Orbán-kormány által rögzített feltételeit. Így ma már csak az pályázhat, aki a diploma mellett legalább egy nyelvvizsgával, valamint köztisztviselői vagy jogi szakvizsgával, emellett legalább ötéves közigazgatási gyakorlattal is rendelkezik. Azok, akik bekerülnek a főtisztviselői karba, különleges munkajogi védelmet és kiemelt jövedelmet élvezhetnek - írja a Népszabadság.