Tömegesen bliccelnek a besorozottak

Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium tisztában van vele, hogy egyre több sorköteles fiatal próbálja meg valamilyen trükkel elbliccelni a bevonulást. Elterjedt módszer a hamis orvosi papírok beszerzése, de sokan egyszerűen nem veszik át a behívókat, nem jelennek meg a sorozáson, bevonuláson. Ezek szankcionálása nem elég hatékony - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Márciustól már csak az egyedülállók, a tanulmányaikat befejezve elhelyezkedni nem tudók, munkanélküliek és 23 év alattiak számíthatnak arra, hogy angyalbőrbe kell bújniuk. Az önkéntes hadsereg felállításáig folyamatosan csökkentik a sorköteles állomány számát, így idén feleannyi fiatalt hívnak be, mint tavaly - írja a Népszabadság.

A honvédségnél ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy hiába szűkítették a behívottak körét, a fiatalok minden lehetséges trükköt bevetnek, hogy elkerüljék a bevonulást - írja a lap.

A trükköket ugyan ismerik, ám a szankcionálás nem az ő kezükben van, így nem tudnak sokat tenni ellenük a honvédségnél. A legegyszerűbb trükk, hogy a sorköteles nem veszi át a behívókat és egyéb honvédségi küldeményeket. Ha túl sok levél érkezik vissza egy címről címzett ismeretlen felirattal még a postánál is vizsgálatot kezdeményeznek, de ezek rendre eredménytelenek.

Ha a fiatal nem jelenik meg a sorozóbizottság előtt, a honvédség eddigi gyakorlata szerint adtak még egy esélyt, és csak a második esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást. Az ilyen ügyekben eljáró önkormányzat pénzbüntetéssel - három-negyvenezer forinttal - sújthatja a renitenskedőt. Tavaly, amikor minden harmadik berendelt nem jelent meg, összesen 7223 esetben kezdeményeztek ilyen szabálysértési eljárást, a legtöbbet a fővárosban.

A notórius távolmaradók elővezetést kérnek a rendőrségtől, az tavaly 1163 esetből mindössze 174-ben volt eredményes. A rendőrök ugyanis nem mehetnek be a lakásba, ha a keresett fiatal otthon van, de nem nyit ajtót vagy ha letagadják ottlétét.

Sokan hamis vagy a betegségüket felnagyító papírokkal érkeznek a sorozásra. Eddig mindössze egy esetben indult orvos ellen rendőrségi eljárás ilyen okból. "Az orvostársadalom nem igazán vevő arra, hogy kivesse maga közül azt, aki nem oda való" - mondta a Népszabadságnak egy hadkiegészítő tiszt.

Sokáig legális megoldásnak számított a halasztásra, a laktanyába érve polgári szolgálat kérése. Ebben az esetben ugyanis kötelesek hazaengedni, hogy a munkaügyi központ kiközvetítse. Ezt azonban azzal kerülték el sokan, hogy közölték, meggondolták magukat. Ezt a lehetőséget azonban korlátozták egyetlen alkalomra - írja a Népszabadság.