Mérgező talajvízszennyezés Hajdúböszörményben

Vágólapra másolva!
Mérgező szennyvíz szivárgott a talajvízbe Hajdúböszörményben az egykori Tungsram-telep egyik kútjából. A szennyezés mértéke egyes helyeken a határérték ezerszeresét is meghaladhatja. A településen harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget rendelték el Hajdúböszörményben, ugyanis az egykori Tungsram telep egyik kútjából mérgező szennyvíz szivárgott be talajba. Egy laboratóriumi vizsgálat során klórozott szénhidrogén szennyeződést mutattak ki a város talajvizében.

A településen a tavalyi molibdén-szennyezés feltárásának kiegészítése kapcsán végeztek vizsgálatokat, és ezek során derült ki, hogy a talajvízben mérgező anyagok vannak. A mérések szerint a szennyezőanyag koncentrációja a legkritikusabb pontokon ezerszeresen is meghaladja a határértéket. Kiderült, hogy a méreganyag a város iparterületén lévő, korábban technológiai szennyvíz tárolására használt kútból szivárog. A mérésekkel azt is megállapították, hogy a város összes kútjában határérték feletti a kommunális eredetű nitrát szennyeződés.

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság elrendelte a harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget a város egész területén. A szennyező forrást február 15-én kezdik megszüntetni.